Kérdés: Tisztelt Ügyvéd Úr! Béreltünk egy kisebb lakást Steiermarkban. Sajnos úgy írtuk alá a szerződést, hogy nem értettünk mindent pontosan. Ezt most mi visszaadtuk és a föbérlő 3 havi bért követel. Azt mondta, mivel hivatalos ezért 3 hónapig minden a mi nevünkön marad, nem tudja róla leírni. Viszont mi bementünk a helyi gemaindeba és ott azt mondták nem vagyunk az adott címre bejelentve. Ja és hogy neki semmi köze a bérleti díjhoz, de a saját bankszámla számá adta meg. A kauciót nem kaptuk vissza. Követelheti a 3 havi lakbért vagy nem, valamint ez most hivatalos vagy nem?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Az aláírt szerződésük szerint kell eljárni. Ha az tartalmazta ezt a kikötést (általában kint igen, mert ez a joggyakorlat), akkor jár. Teljesen más: egyébként mindenki azt követel, amit akar, az még önmagában nem jelenti azt, hogy jogos is a követelése. Így javaslom németül beszélő osztrák szakemberrel átolvastatni a szerződést.