Kérdés: Szép jó napot. A kérdésem a következő lenne. A nagymamám 20 évvel ezelőtt kapott a termelöi szövetkezettől egy jó pár hektár földet, amit előzőleg béreltek. Hivatalos papírokon elismerik őt a törvényszerű tulajdonosnak, azonban már évek óta elküldik őt, amikor próbálja a jogait érvényesíteni. Azzal az indoklással, hogy nem jogosult ezekre az ingóságokra, mivel elévültek. Az egyik ilyen föld eladásra került és most sajnos birósági útra terelték az ügyet. Lehetséges, hogy esetleg tudnának tanácsot adni, mit tehetünk ebben a helyzetben. Válaszát előre is köszönöm.

Válasz: Tisztelt Kérdező! A feltett kérdésére (sajnos) még általánosságban sem lehet válaszolni, így mindenféleképpen az ügy és annak iratainak teljeskörű ismerete szükséges.