Kérdés: Az alábbiakban kérném segítségüket: a volt élettársamnak odaadtam a gépkocsimat, hogy segítsen az eladásban. Ő oda is adta a gépjárművet egy ismerősnek azzal a céllal, hogy mielőtt létrejön az eladás átnézetteti az autót. Sajnos az illető nem, hogy nem hozta vissza a gépjárművet, hanem eladta egy harmadik személynek, tehát elvette a pénzt, de adásvételit nem írtak. Akinél most a gépjármű van csak utólag értesült róla, hogy én vagyok a tulaj. Próbáltam vele beszélni, de nem akarja visszaadni a kocsit. Rendőrséghez fordultam, ahol elküldtek mondván a volt élettársamnak kell a feljelentést megtenni, hiába én vagyok a tulaj. Sajnos ő elzárkózik és nem tesz feljelentést. Azóta már kaptam is büntetést autópálya matrica hiánya miatt. Jogtalannak tartom, hogy egyedülálló anyaként nem, hogy nem kapom vissza a kocsit, de más büntetését is nekem kell fizetnem. Ebben kérném tanácsukat, hova tudnék fordulni.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Egyértelmű, hogy a gépkocsi tulajdonosa jogosult feljelentést tenni. Az elmondása alapján bűncselekmény elkövetésének gyanúja felmerül. Újra fáradjon el az autó papírjaival ahhoz a rendőr-kapitánysághoz, ahol a gépkocsit odaadta az élettársának, és ismét próbálja meg felvetetni a feljelentést, ha mégsem jár sikerrel forduljon ügyvédhez, de kérje el annak a rendőrnek a nevét is, aki nem vette fel a feljelentését.