Kérdés: Tisztelt Ügyvéd Úr! Az alábbiakban kérném tanácsát. Az anyukám -apu halála után- eladta a házat (23 millióért), ami után a testvérem és én is megkaptuk az apai részt. Anyu ezután vett 21 millióért egy lakást, akképpen hogy beleadott 11 millió forintot, a többit a testvérem fizette. Kiderült, hogy a testvérem mindent a maga nevére íratott, mintha az egész lakás az övé volna, anyu csak haszonélvező lett. Anyukámon ezt számom kértem, ő azzal védekezett hogy ő nem is figyelte, csak aláírta a papírokat. Sajnos anyu elég régóta alkoholista, így a beszámíthatósága is kérdéses. Kérdésem az lenne, hogy lehet-e ez ellen tenni valamit, mivel az anyai részből így a testvérem önkényesen kizárt. Köszönöm előre is válaszát!

Válasz: Tisztelt Kérdező! Az adásvételi szerződés tartalmának ismerete hiányában az alábbi lehetősége van. Amennyiben a testvére megtévesztette az Édesanyjukat a szerződés megkötésekor arra nézve, hogy ő az új ingatlan tulajdonosa lesz és nem pedig haszonélvezője -a szerződés megtámadásnak van helye, egy éven belül, azonban ezeket a körülményeket Önöknek kell majd bizonyítani, ami nehézkes is lehet.