Kérdés: Olyan kérdésem lenne, hogy összevesztem a közvetlen főnökömmel és 2 óra munka után azt mondta, hogy menjek haza és ne is menjek másfél hétig, és szabadságra ír ki. Amivel nem is lenne ugye baj, mert rendelkezik annyi szabadságommal, de úgy tudom, hogy azt előtte 2 héttel be kell jelenteni és még önköltségre is kellett hazamennem taxival. Felhívtunk 3 ezzel foglalkozó személyt, mind a 3 mást mondott. Valamelyik azt, hogy jogos, mert ő rendelkezik vele és rugalmasnak kell lenni, valamelyik azt, hogy munkaügyre tudunk ezzel fordulni, mert igazunk van, hogy nem teheti meg, viszont a munkaügyön egyből leráztak minket, hogy beszéljük meg a főnökkel. Ilyenkor én tudok valamit tenni? Vagy teljesen jogosan küldött haza?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A jogszabály arra ad lehetőséget, hogy a munkavállaló évente hét nap szabadságáról rendelkezzen szabadon, azaz ezt a hét napot a munkáltatónak, akkor kell kiadnia, amikor a munkavállaló kéri. Egyaránt a munkáltatónak és a munkavállalónak is kötelessége 15 nappal a szabadság tervezett megkezdése előtt jeleznie igényét vagy engedélyét a másik félnek. Javaslom, hogy forduljon ismételten a munkaügyhöz vagy a feletteséhez. Amennyiben (súlyos) kára is keletkezett emiatt, amit én jelenleg a leírtak alapján nem látok, akkor érdemes csak a bírósághoz fordulnia.