Kérdés: Először is szeretném megköszönni a gyors válaszát. Ezzel kapcsolatban szeretnék tájékoztatás kérni: “Az ablak nyitva tartását szabályozni lehet a közgyűlésen (is), végső soron pedig a birtokvédelmi eljárás marad.” Ez azt jelenti, hogy pereskedni kellene? Ha igen, mekkora a valószínűsége, hogy az én javamra születik kedvező döntés? Kérhetem a közös képviselőt, hogy rendeljen meg egy hőtérképet, vagy ha én készíttetem el, kérhetem ennek a költségnek a megtérítését? Ma lemértem, a lépcsőház melletti falam csak 25 cm-es ellentétben a külső fallal, ami 40 cm. Gyakorlatilag az összes tetőtéri lakás szenved a rossz minőségű szigeteléstől. Kötelezhető-e a társasház ennek kivizsgálására: pl. szakvélemény, hőtérkép?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A birtokvédelmi eljárás, ha a feltételei fennállnak, a jegyzőnél kezdeményezhető. Ha nincsenek meg a feltételei, avagy a jegyző döntését megtámadják, akkor jelentkezik szükségszerűen a peres eljárás csak. Hogy mi lesz a döntés: pontosan ismerni kellene mindent, de még ebben az esetben is „jóslás” lenne, hiszen az egy harmadik személy döntését jelenti. Meg kell szavazni napirendként és akiket érint fogjanak össze…..