A kijárási korlátozásról című 71/2020. (III. 27.) Korm. rendelet az állampolgárokat együttműködésre szólítja fel, mégpedig, hogy csak alapos indokkal hagyják el otthonukat.
A fenti rendelet szabályainak megszegése önálló szabálysértés lett, melynek a betartását a rendőrség felügyeli, így amennyiben valaki megszegi ezeket a korlátozásokat, akkor vele szemben szabálysértés elkövetésének megállapítása lehet indokolt.
A rendőrség ellenőrzi a rendelet végrehajtását és amennyiben szabályszegést észlel, elsősorban felszólítja a szabályszegőt. Ha ez eredménytelen és az illető nem tesz eleget a rendőr felszólításának, akkor igazoltatására kerül sor. A rendelet hatására nem változott a rendőrségről szóló törvény az igazoltatás szabályainak vonatkozásában, azaz a rendőr által foganatosított igazoltatás ugyanúgy zajlik, mint az eddigiekben.
A személyazonosság igazolása személyi igazolvánnyal vagy jogosítvánnyal, illetve útlevéllel történhet, valamint a lakcímkártya bemutatása is szükséges az igazoltatott személy lakcímének, tartózkodási helyének igazolására. Ha az igazoltatott személy nem igazolja hitelt érdemlően személyazonosságát, akkor előállításának lehet helye.
Szabálysértés esetén a pénzbírság legalacsonyabb összege ötezer forint, legmagasabb összege pedig ötszázezer forintig terjedhet.

www.jogomvan.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.