A válások sok esetben érzelmileg és jogi szempontból is megterhelőek, különösen, ha a felek között nincs egyetértés a vagyonmegosztás, a gyermekelhelyezés vagy a kapcsolattartás kérdéseiben. Ilyen helyzetekben a mediáció hatékony alternatívát kínálhat a hosszadalmas és költséges bírósági eljárásokkal szemben.

A mediáció egy olyan alternatív vitarendezési folyamat, amely során egy pártatlan közvetítő – a mediátor – segít a feleknek konszenzusra jutni. A mediátor nem dönt a felek helyett, hanem támogatja őket abban, hogy közösen találjanak megoldást a vitás kérdésekre.

Mikor érdemes mediációt választani?
• Ha a felek szeretnék elkerülni a pereskedést és annak költségeit.
• Ha fontos számukra a gyors és rugalmas ügyintézés.
• Ha közös gyermekek vannak, és a szülők szeretnék fenntartani a jó viszonyt a válás után is.
• Ha a felek késznek érzik magukat a kompromisszumokra és a békés együttműködésre.

Mediáció folyamata válás esetén

A mediáció során a felek azonosítják a konfliktus forrásait, majd a mediátor segítségével kidolgoznak egy közösen elfogadható megállapodást. Ez magában foglalhatja a vagyonmegosztás részleteit, a gyermekek elhelyezését, a tartásdíjat és a kapcsolattartást. A folyamat célja, hogy mindkét fél elégedetten zárja a tárgyalásokat, és az eredmény hosszú távon is működőképes legyen.

Mediáció előnyei
• Gyorsaság: A mediáció általában lényegesen rövidebb ideig tart, mint egy bírósági eljárás.
• Költséghatékonyság: A mediáció költségei alacsonyabbak a bírósági pereskedéshez képest.
• Bizalmas jelleg: A mediáció során elhangzottak nem kerülnek nyilvánosságra, ellentétben a bírósági tárgyalásokkal.
• Kapcsolatmegőrzés: Különösen fontos, ha közös gyermekek vannak, mivel a mediáció segíthet a jövőbeli konfliktusok minimalizálásában.

A mediáció (a perben bíró által elrendelttől eltekintve) nem kötelező, de egyre többen döntenek mellette, mert lehetőséget ad arra, hogy a felek maguk alakítsák ki a válás feltételeit, nem pedig egy külső fél döntsön helyettük. Ha a válás békés és konstruktív lebonyolítása a cél, a mediáció kiváló eszköz lehet a megegyezés eléréséhez.

Nagykorú, munkaképes gyermek esetén felmerülhet a kérdés, hogy mely tanulmányok folytatása esetén tarthat igényt a nagykorú gyermek tartásra szülőjétől.

A tartási kötelezettség szempontjából annak van jelentősége, hogy a továbbtanuló gyermek mely tanulmányokkal szerez olyan képesítést, amely önálló életpályájának megkezdését lehetővé teszi.

Ezek a szükséges tanulmányok a felsőoktatási intézményben, egymásra épülő alap- és mesterképzés; a felsőfokú szakképzés, valamint az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges képzés, tanfolyam lehetnek.

Fontos kiemelni, hogy a szakirányú továbbképzések és a doktori képzés nem tekinthetők szükséges tanulmányoknak, mely esetekben nem elvárható a tartás a szülőtől.

A szülői felügyeleti jog jogokat és kötelezettséget jelent, ami a következőket foglalja magában: a kiskorú gyermek neve meghatározásának, gondozásának, nevelésének, tartózkodási helye meghatározásának, vagyona kezelésének, törvényes képviseletének jogát és kötelességét, a gyámnevezésnek és a gyámságból való kizárásnak a jogát.

Abban az esetben, ha a különélő szülők nem tudnak megegyezni abban a kérdésben, hogy melyikük gyakorolja a közös kiskorú gyermek(ek) felett a szülői felügyeleti jogokat, a bíróság dönt.

A bíróság a döntés során azt mérlegeli, hogy a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlődése miként biztosítható a legkedvezőbben.

A bíróság kétféle döntést hozhat:
A) az egyik szülőnek adja a szülői felügyeleti jog teljes körű gyakorlását, vagy
B) meghatározza, hogy az egyes szülői felügyeleti jogokat és kötelezettségeket melyik szülő és milyen módon gyakorolja.

A bíróság csak a szülők megállapodása esetén dönthet közös szülői felügyeletről, vagyis a szülők megállapodásának hiányában közös szülői felügyeletet nem rendelhet el.

A közös szülői felügyelet gyakorlása során, a különélő szülőknek biztosítaniuk kell gyermekük kiegyensúlyozott életvitelét. Ha a közös szülői felügyelet gyakorlása során a szülők valamely kérdésben nem tudnak megállapodni (a lelkiismereti és vallásszabadság körébe tartozó kérdés kivételével) a gyámhatóság dönt.

A magyar Polgári Törvénykönyv négy különböző tényt határoz meg, melyek apai jogállást keletkeztetnek:

• házassági kötelék,
• élettársak esetén emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárás,
• apai elismerő nyilatkozat,
• vagy bírósági határozat.

A gyermek apjának – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – azt a férfit kell tekinteni, akivel az anya a gyermek fogamzási idejének kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy része alatt házassági kötelékben állt. A házasság érvénytelensége az apaság vélelmét nem érinti.

Amennyiben házassági kötelék hiánya miatt nem állapítható meg az apaság, viszont az élettársak reprodukciós eljáráson vettek részt, ebben az esetben ebből kell megállapítani az apaság tényét.

A harmadik ténykeletkeztető eset az apai elismerő nyilatkozat, amely alapján a gyermek apja az a férfi, aki a gyermeket teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal magáénak ismeri el.

A bíróság a gyermek apjának nyilvánítja azt a férfit, aki az anyával a fogamzási időben nemileg érintkezett és kétséget kizáróan kikövetkeztethető, hogy ő a gyermek apja.

Az a kiskorú, aki nem áll szülői felügyelet alatt gyámság alá tartozik.

A gyám feladatai megegyeznek a szülői feladatokkal a következők tekintetében: gyermek nevelése, gondozása, vagyonának kezelése, valamint törvényes képviseletének ellátása.

A gyámrendelés szükségességét bárki bejelentheti.

A gyámhatóság hivatalból rendeli ki a gyámot. Megkülönböztetjük egymástól a nevezett, illetve a rendelt gyámot.

Míg a nevezett gyámot a szülői felügyeletet gyakorló szülő nevezheti ki közokiratban vagy végintézkedésben, addig a rendelt gyámot nevezett gyám hiányában a gyámhatóság rendeli ki, elsődlegesen a közeli hozzátartozók közül valakit, ha ilyen nincs azok közül választ, akik a gyermek nevelésében, gondozásában korábban már részt vettek.