Érvénytelen házasság

Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelen lévő, nagykorú férfi és nagykorú nő az anyakönyvvezető előtt, 2 tanú jelenlétében személyesen (főosztály szerint nyilvánosan, az önkormányzat hivatali helyiségében) kijelenti, hogy egymással házasságot köt.

A gyámhatóság a 16. életévét betöltött korlátozottan cselekvőképes kiskorúnak a házasságkötésre engedélyt adhat.

Kivel nem házasodhatunk össze?
Az egyenesági rokonokkal; a testvérrel; a testvérnek testvére vér szerinti leszármazójával.

Az örökbefogadás fennállása alatt az örökbefogadó az örökbefogadottal nem köthet házasságot, kivéve, ha a jegyző e házassági akadály alól a házasságkötés előtt vagy a házasság fennállása alatt felmentést ad. A jegyző csak akkor adhat felmentést, ha a házassággal létrejövő kapcsolat a születendő gyermekek egészségét nem veszélyezteti.

Jogilag nincs kizárva annak lehetősége, hogy a mostoha testvérek és a nevelt testvérek házasságot kössenek. Illetve az örökbefogadott testvérek is köthetnek egymással házasságot, de csak abban az esetben, ha nem vér szerinti testvérek.

Magyarországon a monogámia elve érvényesül, tehát érvénytelen akkor (is) a házasság, ha a házasulók valamelyikének korábbi házassága még fennáll.

Házassági vagyonközösség megszűnése

A Polgári Törvénykönyv (Ptk.) rendelkezései szerint házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelen lévő – 18. életévét betöltött – férfi és nő, az anyakönyvvezető – és két tanú – előtt személyesen kijelenti, hogy egymással házasságot köt. A nyilatkozat feltételhez vagy határidőhöz nem köthető. A kijelentés kölcsönös megtörténte után az anyakönyvvezető a házasság létrejöttét megállapítja és a házasságkötés tényét a házassági anyakönyvbe bejegyzi.
A Ptk. 4:13. § (1) bekezdése értelmében érvénytelen a házasság, ha a házasulók valamelyikének korábbi házassága fennáll. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon tilos a bigámia.
A Ptk. 4:20. § (1) bekezdése értelmében a házasság két esetben szűnik meg: az egyik házastárs halálával, illetve válással (bírósági felbontás). Ez az azt jelenti, hogy amennyiben a házastársak válni szeretnének, úgy bírósághoz kell fordulniuk.
A Ptk. 4:21. § (1) bekezdése értelmében a bíróság a házasságot bármelyik házastárs kérelmére felbontja, ha az teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott. A házasság teljes és helyrehozhatatlan megromlása állapítható meg különösen abban az esetben, ha a házastársak között az életközösség megszűnt, és annak helyreállítására – az életközösség megszűnéséhez vezető folyamat, illetve a különélés időtartama alapján – nincs kilátás. Ez azt jelenti, hogy a feleség is és a férj is benyújthatja a bíróságra a válásra vonatkozó kereseti kérelmét, ha a házasságuk teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott.
A Ptk. 4:22 (2)-(3) bekezdései értelmében a bíróság a házasságot a körülmények vizsgálata nélkül bontja fel, ha azt a házastársak végleges elhatározáson alapuló, befolyásmentes megegyezésük alapján közösen kérik. Erre akkor van lehetőség, ha a házastársak a közös gyermek tekintetében a szülői felügyelet gyakorlása, a különélő szülő és a gyermek közötti kapcsolattartás, a gyermek tartása, a házastársi közös lakás használata, valamint – ez iránti igény esetén – a házastársi tartás kérdésében megegyeztek, és perbeli egyezségüket a bíróság jóváhagyta. Ez azt jelenti, hogyha a házastársak minden szükséges kérdésben megállapodtak és közösen kérik a bíróságtól a házasságuk felbontását, akkor a bíróság a felek egyezségét elfogadja (perbeli egyezségüket jóváhagyta), és nem vizsgálja a körülményeket.
A Ptk. 4:21. § (4) bekezdése értelmében, ha a házastársak közös szülői felügyeletben állapodnak meg, a kapcsolattartás kérdésében nem kell megegyezniük, a gyermek lakóhelyét azonban meg kell határozniuk. Tehát, közös szülői felügyelet esetén a felek egyezségének elegendő a gyermek(ek) lakhelyére vonatkozó megállapodás is, azonban ezt nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy a felek rendezzék a különélő szülő és a gyermek(ek) kapcsolattartásának szabályait is.
A Ptk. 4:21. § (5)-(6) bekezdései szerint a házasság felbontásánál a közös gyermek érdekét figyelembe kell venni, a szülői felügyelet gyakorlásának, a szülő és a gyermek közötti kapcsolattartásnak és a gyermek tartásának rendezése során a gyermek érdekének kell elsődlegesen érvényesülnie. Ez azt jelenti, hogy váláskor a gyermek(ek) érdekei prioritást élveznek.
A Ptk. 4:22. § rendelkezése szerint a házastársak a házassági bontóper megindítása előtt vagy a bontóper alatt – saját elhatározásukból vagy a bíróság kezdeményezésére – kapcsolatuk, illetve a házasság felbontásával összefüggő vitás kérdések megegyezésen alapuló rendezése érdekében közvetítői eljárást vehetnek igénybe. A közvetítői eljárás eredményeként létrejött megállapodásukat perbeli egyezségbe foglalhatják. Ez mindaddig egy lehetőség, amivel a felek élhetnek, amíg a bíróság hivatalosan el nem rendeli. Ha a felek a közvetítői eljárás során közös nevezőre jutnak, kérhetik, hogy a megállapodásukat a bíróság elfogadja (perbeli egyezségbe foglalja).
A Ptk. 4:23. § (1) bekezdése szerint a házasság felbontása iránt a pert a házastársnak a másik házastárs ellen, személyesen kell megindítania. Ez az jelenti, hogy amennyiben a feleség fordul bírósághoz, ő lesz a felperes és az alperes, azaz a férje ellen kell a kereseti kérelmét benyújtani, és fordítva.
A Ptk. 4:23. § (1) bekezdése értelmében a házasságot felbontó ítélet mindenkivel szemben hatályos.
A Ptk. 4:29. § (1)-(2)-(3) bekezdései értelmében a házasság felbontása esetén a volt házastársától tartást követelhet az, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani. Ha a házastárs vagy a volt házastárs a tartásra a házassági életközösség megszűnését követő öt év eltelte után válik rászorulttá, tartást különös méltánylást érdemlő esetben követelhet. Ha a házastársak között az életközösség egy évnél rövidebb ideig állt fenn és a házasságból gyermek nem született, a volt házastársat rászorultsága esetén az életközösség időtartamával egyező időre illeti meg a tartás. A bíróság különös méltánylást érdemlő esetben a tartást ennél hosszabb időre is elrendelheti. Ez azt jelenti, hogyha a házasságból született gyermek, a felek több, mint 1 évig éltek egymással életközösségben, akkor az a fél, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani, a másik féltől tartást követelhet. Amennyiben már eltel 5 év a felek közötti életközösség megszűnésétől, a tartás csak különösen méltányolható esetben követelhető a másik féltől. Ha a felek még 2 évig sem éltek egymással életközösségben és gyermekük sem született, akkor a rászoruló félnek – főszabály szerint – csak annyi időtartamra jár a tartás, amennyi ideig fennállt a felek között az életközösség. Azonban a Ptk. 4:31. § rendelkezése szerint nem köteles házastársát eltartani az, aki ezáltal a saját szükséges tartását vagy gyermekének tartását veszélyeztetné.
A Ptk. 4:34. § (1)-(2) bekezdései szerint a házasulók és a házastársak egymás közötti vagyoni viszonyaikat a házassági életközösség időtartamára házassági vagyonjogi szerződéssel rendezhetik. Ha a házassági vagyonjogi szerződés eltérően nem rendelkezik, a házastársak között a házassági életközösség időtartama alatt házastársi vagyonközösség (törvényes vagyonjogi rendszer) áll fenn. Ez azt jelenti, hogy főszabályként a házastársak között vagyonközösség==törvényes vagyonjogi rendszer áll fenn, kivéve, ha ettől eltérő megállapodás jön létre közöttük.
A Ptk. 4:35. § (1) bekezdése szerint a törvényes vagyonjogi rendszer az életközösség kezdetétől hatályosul akkor is, ha a házastársak a házasságkötés előtt élettársakként éltek együtt. A házasság megkötésével az életközösség létrejöttét vélelmezni kell. Ez azt jelenti, hogyha a felek a házasságkötés előtt már együtt éltek, akkor az együttélés kezdetének napjától érvényes a vagyonjogi rendszer. Amennyiben a házasságkötés előtt a felek nem éltek életközösségben, úgy azt vélelmezzük, hogy a házasságkötésük után életközösségben élnek. A Ptk. 4:35. § (1) bekezdése szerint az életközösség átmeneti megszakadása a törvényes vagy a szerződésben kikötött vagyonjogi rendszer folyamatosságát nem érinti, kivéve, ha a felek között vagyonmegosztásra került sor.
A Ptk. 4:37. § (1)-(2)-(3)-(4) bekezdései szerint a házastársi vagyonközösség esetén a házastársak közös vagyonába tartoznak azok a vagyontárgyak, amelyeket a házastársak a vagyonközösség fennállása alatt együtt vagy külön szereznek. A házastársak közös vagyonába tartoznak a közös vagyontárgyak terhei és – főszabály szerint – közösen viselik a bármelyik házastárs által a vagyonközösség fennállása alatt vállalt kötelezettségből eredő tartozásokat. A házastársi közös vagyon a házastársakat osztatlanul, egyenlő arányban illeti meg. Nem tartoznak a közös vagyonba azok a vagyontárgyak, terhek és tartozások, amelyek különvagyonnak minősülnek.
A Ptk. 4:38. § rendelkezései szerint a házastárs különvagyonához tartozik: a házastársi vagyonközösség létrejöttekor meglévő vagyontárgy; a házastársi vagyonközösség fennállása alatt általa örökölt vagy részére ajándékozott vagyontárgy és részére nyújtott ingyenes juttatás; a házastársat mint a szellemi tulajdon létrehozóját megillető vagyoni jog, kivéve a vagyonközösség fennállása alatt esedékes díjat; a személyét ért sérelemért kapott juttatás; a személyes használatára szolgáló szokásos mértékű vagyontárgy; továbbá a különvagyona értékén szerzett vagyontárgy és a különvagyona helyébe lépő érték.
A különvagyonnak az a haszna, amely a házassági életközösség fennállása alatt a kezelési, fenntartási költségek és a terhek levonása után fennmarad, az közös vagyon.
Az a különvagyonhoz tartozó vagyontárgy, amely a mindennapi közös életvitelt szolgáló, szokásos mértékű berendezési és felszerelési tárgy helyébe lép, 5 évi házassági életközösség után közös vagyonná válik.

A Ptk. 4:40. § rendelkezései szerint főszabályként a vagyonközösség fennállása alatt a házastársak vagyonában meglévő vagyontárgyakról azt kell vélelmezni, hogy azok a közös vagyonhoz tartoznak. Illetve, a vagyonközösség fennállása alatt a közös vagyonra vagy valamelyik házastárs különvagyonára vonatkozó kötelezettség teljesítéséről azt kell vélelmezni, hogy a teljesítés a közös vagyonból történt.
A Ptk. 4:53. § rendelkezései szerint a vagyonközösség megszűnik, ha a házastársak házassági vagyonjogi szerződésben a vagyonközösséget a jövőre nézve kizárják; ha a bíróság azt a házassági életközösség fennállása alatt megszünteti; vagy ha a házassági életközösség megszűnik.
A Ptk 4:54. § (1) bekezdése értelmében a bíróság a vagyonközösséget bármelyik házastárs kérelmére a házassági életközösség fennállása alatt indokolt esetben megszüntetheti. Ez azt jelenti, hogy a feleség, illetve a férj is jogosult kérni a bíróságtól (kereseti kérelemben) a közöttük fennálló vagyonközösség megszüntetését.
A Ptk. 4: 55. § rendelkezése szerint, ha a bíróság a vagyonközösséget megszünteti, a házastársak vagyoni viszonyaira az életközösség fennállása alatt a továbbiakban a vagyonelkülönítés szabályai az irányadók. Ez azt jelenti, hogyha a bíróság döntését követően, az életközösségük fennállása alatt a felek már nem „közös szerzők”.
A Ptk. 4:57. § rendelkezései szerint a vagyonközösség megszűnése esetén bármelyik házastárs igényelheti a közös vagyon megosztását. Ha a házasság a házastárs halálával szűnt meg, ez a jog az örököst is megilleti. Ha a házastársak a házastársi közös vagyont szerződéssel osztják meg, a szerződés akkor érvényes, ha közokiratba vagy ügyvéd által ellenjegyzett magánokiratba foglalták. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a közös vagyonhoz tartozó ingók megosztására, ha a megosztást végrehajtották. Ha a házastársak között nem jött létre szerződés a közös vagyon megosztása tárgyában, vagy az nem terjed ki a vagyonközösség megszűnéséhez kapcsolódó valamennyi igényre, a házastársi közös vagyon megosztását és a rendezetlenül maradt igények elbírálását a bíróságtól lehet kérni. Ez azt jelenti, hogyha a felek másképp nem állapodtak meg, bírósághoz fordulhatnak.
A Ptk. 4:61. § (1) bekezdése szerint annak meghatározásánál, hogy a vagyonmegosztás során egyes vagyontárgyak melyik házastárs tulajdonába kerüljenek, a bíróság elsősorban a házastársak egyező nyilatkozatát veszi figyelembe. Ez azt jelenti, hogy a felek megállapodása az elsődleges. Amennyiben a házastársak nem tudnak megegyezni, akkor helyettük a bíróság dönt.
A Ptk. 4:61. § (2)-(3)-(4) bekezdései szerint az egyik házastárs foglalkozásának gyakorlása vagy egyéni vállalkozói tevékenysége folytatásának céljára szolgáló vagyontárgyak elsősorban az adott foglalkozást gyakorló vagy egyéni vállalkozói tevékenységet folytató házastársat illetik meg. Ha az egyik házastárs olyan gazdasági társaság tagja vagy részvényese, amelyben e házastárs vagyoni hozzájárulását a közös vagyonból biztosították, a bíróság a másik házastársnak – kérelmére – a társasági tagsági jogok átruházására vonatkozó szabályok szerint akkor juttathat a gazdasági társaságban vagyoni hányadot, ha részesedése a házastársi közös vagyonból a közös vagyoni hányad kiadására vonatkozó szabályok és a fentieket figyelembevételével más módon nem adható ki.
Ha a vagyontárgyat tartozás terheli, azt a házastársak egymás közti viszonyában az a házastárs viseli, aki a megosztást követően a vagyontárgy tulajdonosa lett.

A Ptk. 4:62. § rendelkezése szerint a vagyonközösség megszűnésekor meglévő különvagyont természetben kell kiadni, kivéve, ha az a vagyonok vegyülése folytán nem lehetséges vagy a szétválasztás a közös vagyon vagy a különvagyon jelentős értékcsökkenésével járna.
A Ptk. 4:76. § rendelkezése szerint a házastársi közös lakás az a lakás, amelyben a házastársak egyikük vagy mindkettőjük tulajdonjoga, haszonélvezeti joga vagy bérleti joga alapján együtt laknak.
A Ptk. 4:77. (2) bekezdése szerint a házasság felbontása vagy a házassági életközösség megszűnése önmagában nem szünteti meg annak a házastársnak a használati jogát, aki a lakást a másik házastárs jogcíme folytán használja.
A Ptk. 4:80. (1) bekezdése értelmében az életközösség megszűnése után a házastársak megállapodhatnak a házastársi közös lakás további használatáról. A megállapodás nincs alakszerűséghez kötve. Ez azt jelenti, hogy ha sikerül megegyezniük e kérdésben, az bármilyen formában elfogadatott.
A Ptk. 4:80. (2) bekezdése értelmében a használatot előzetesen rendező szerződés vagy az életközösség megszűnése után kötött egyéb megállapodás hiányában a házasság felbontása vagy az életközösség megszűnése esetén a házastársi közös lakás további használatáról – bármelyik házastárs kérelmére – a bíróság dönt. Ez azt jelenti, ha a felek erre vonatkozóan nem kötöttek egymással szerződést, vagy nem sikerült megállapodniuk, úgy a bírósághoz fordulhatnak.
A Ptk. 4:81. § rendelkezései szerint, ha a lakás használata a házastársakat közös jogcím alapján illeti meg, a bíróság közöttük a lakás használatát megosztja, ha ez a lakás adottságai alapján lehetséges. A lakás használata akkor is megosztható, ha a lakás kisebb átalakítással az osztott használatra alkalmassá tehető, feltéve, hogy egyik vagy mindkét házastárs az átalakításra vonatkozó jogosultságát, az átalakítás műszaki előfeltételeit igazolja, és az átalakítás költségeinek megelőlegezését vállalja. Vita esetén az átalakítás költségeinek viseléséről a bíróság dönt.
A lakáshasználat megosztása esetén a házastársak a lakás meghatározott lakószobáit és helyiségeit kizárólagosan, más helyiségeit közösen használják. A lakáshasználat megosztása a házastársak harmadik személlyel szemben fennálló jogait és kötelezettségeit nem érinti.
A bíróság a lakás használatának megosztását – a felek körülményeinek mérlegelésével – mellőzheti, ha a házastársaknak vagy egyiküknek ugyanabban a helységben más beköltözhető lakása van, vagy ez a lakás egyoldalú nyilatkozattal beköltözhetővé tehető; vagy az egyik házastárs a lakásból önként és a visszatérés szándéka nélkül elköltözött és – a szülői felügyeletet ő gyakorolja –a kiskorú gyermek lakáshasználati jogát megfelelően biztosította.
Nem osztható meg az adottságainál fogva arra alkalmas lakás használata, ha az egyik házastárs olyan felróható magatartást tanúsít, amely miatt a közös használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével járna.

A Ptk. 4:82. § rendelkezései szerint, ha a házastársak közös jogcíme alapján használt lakás használatának megosztására nem kerül sor, a bíróság az egyik házastársnak a lakás használatára vonatkozó jogát megszünteti és őt – az egyik házastársnak a lakásból önként és a visszatérés szándéka nélküli elköltözése esetét kivéve – a lakás elhagyására kötelezi.
A bíróság az egyik házastársnak a lakás használatára vonatkozó jogát megszüntetheti és őt a lakás elhagyására kötelezheti akkor is, ha a lakás egyébként alkalmas lenne az osztott használatra, de e házastárs részére a másik házastárs megfelelő cserelakást ajánl fel, és a lakáshasználat rendezésének ez a módja a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek érdekeit nem sérti.

A Ptk. 4:83. § rendelkezései szerint, ha a házastársi közös lakást a házastársak egyikük jogcíme alapján használják, a házasság felbontása esetén a bíróság ezt a házastársat jogosítja fel a lakás további használatára.
A bíróság az adottságainál fogva arra alkalmas lakás osztott használatát akkor rendelheti el, ha a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermekek legalább egyike feletti szülői felügyeleti jog gyakorlását a másik házastársnak biztosította, vagy a lakás elhagyása a másik házastársra nézve súlyosan méltánytalan lenne.
(Kivételesen indokolt esetben a bíróság a házastársat a másik házastárs kizárólagos tulajdonában vagy haszonélvezetében álló lakás kizárólagos használatára is feljogosíthatja, ha a lakáshasználatra jogosult kiskorú gyermek feletti szülői felügyeleti jog gyakorlása ezt a szülőt illeti meg és a kiskorú gyermek lakhatása másként nem biztosítható. Ebben az esetben a házastársat a bérlő jogállása illeti meg, azzal, hogy lakáshasználati joga rendes felmondással megfelelő cserelakás felajánlásával szüntethető meg.
A fenti osztott vagy kizárólagos lakáshasználatot meghatározott időre vagy feltétel bekövetkezéséig is biztosíthatja a bíróság.
A Ptk. 4:146. § rendelkezései szerint a kiskorú gyermek szülői felügyelet vagy gyámság alatt áll. A szülői felügyelet a kiskorú gyermek neve meghatározásának, gondozásának, nevelésének, tartózkodási helye meghatározásának, vagyona kezelésének, törvényes képviseletének jogát és kötelességét, a gyámnevezésnek és a gyámságból való kizárásnak a jogát foglalja magában.
A Ptk. 4:16. § rendelkezései szerint a szülői felügyeletet a szülők –megállapodásuk vagy a gyámhatóság vagy a bíróság eltérő rendelkezése hiányában – közösen gyakorolják akkor is, ha már nem élnek együtt. A különélő szülőknek a közös szülői felügyelet gyakorlása során biztosítaniuk kell gyermekük kiegyensúlyozott életvitelét. Azonnali intézkedést igénylő esetben a szülő a gyermek érdekében – a másik szülő késedelem nélkül történő értesítése mellett – közös szülői felügyelet esetén is önállóan dönthet.
A Ptk. 4:165. § rendelkezései szerint a különélő szülők a szülői felügyelettel kapcsolatos jogokat és kötelezettségeket egymás között megoszthatják, és megállapodhatnak abban is, hogy a szülői felügyeletet az egyikük gyakorolja. Ez azt jelenti, hogy váláskor a szülők erre irányuló megállapodása a mérvadó.
A Ptk. 167. § rendelkezései szerint a különélő szülők megállapodásának hiányában a bíróság dönt arról, hogy a szülői felügyeletet melyik szülő gyakorolja. Ez azt jelenti, hogyha a szülők között vita van e kérdésben és nem tudnak megegyezni, hogy ki gyakorolja (közösen, vagy csak valamelyikkőjük) a gyermek(ek) feletti szülői felügyeleti jogokat, akkor bíróságtól kérheti ennek eldöntését.
A Ptk. 4:168. § rendelkezései szerint, ha a bíróság a szülői felügyelet gyakorlására az egyik szülőt jogosítja fel, a gyermekétől különélő szülő a szülői felügyeleti jogokat a gyermek sorsát érintő lényeges kérdések kivételével nem gyakorolhatja. Ez azt jelenti, hogy az elvált szülők a gyermek(ek) gyermek nevének meghatározása és megváltoztatása, a szülőjével azonos lakóhelyén kívüli tartózkodási helyének, huzamos időtartamú vagy letelepedés céljából történő külföldi tartózkodási helyének kijelölése, állampolgárságának megváltoztatása és iskolájának, életpályájának megválasztása kérdésekben közösen döntenek
A bíróság a döntés során azt mérlegeli, hogy a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlődése miként biztosítható a legkedvezőbben.

A Ptk. 4:178. § rendelkezései szerint a gyermeknek joga, hogy különélő szülőjével személyes és közvetlen kapcsolatot tartson fenn. A gyermeket nevelő szülő vagy más személy köteles a zavartalan kapcsolattartást biztosítani.
A gyermekétől különélő szülő –ha a bíróság vagy a gyámhatóság eltérően nem rendelkezik – jogosult és köteles gyermekével kapcsolatot tartani. Ez azt jelenti, hogy a gyermekkel való kapcsolattartás a különélő szülőnek joga és egyben kötelessége is, aminek eleget kell tenni.
A Ptk. 4:180. § rendelkezése szerint a kapcsolattartási jog magában foglalja a gyermekkel való személyes találkozást, a gyermeknek a lakóhelyéről vagy a tartózkodási helyéről rendszeresen, meghatározott időtartamra történő elvitelét, a gyermekkel időszakonként, elsősorban az oktatási szünetek és a többnapos ünnepek időszakában való huzamos együttlétet, kiterjed a kapcsolat személyes találkozás nélküli fenntartására, valamint – ha a bíróság vagy a gyámhatóság a gyermek érdekében eltérően nem rendelkezik – kiterjed a gyermek(ek) meghatározott időtartamú külföldre vitelére is.
A gyermek(ek) elvitelével felmerülő kiadások főszabályként a kapcsolattartásra jogosult (gyermekétől különélő) szülőt terhelik.

A Ptk. 4:181. § rendelkezései értelmében a kapcsolattartásról perben a szülők egyezséget köthetnek; egyezségük hiányában a bíróság dönt. Ha per nincs folyamatban a felek között, akkor a kapcsolattartásról a szülők megegyezésének hiányában a gyámhatóság dönt. A döntés előtt az érdekelteket és az ítélőképessége birtokában lévő gyermeket meg kell hallgatni
Ha a kapcsolattartás kérdésében a bíróság döntött, a kapcsolattartás megváltoztatását a határozat jogerőre emelkedésétől számított 2 éven belül a bíróságtól lehet kérni.

A Ptk. 4:214. § rendelkezése szerint a kiskorú gyermek tartásra való rászorultságát vélelmezni kell. Ez a vélelem a gyermek nagykorúságának betöltése után is – legfeljebb a huszadik életévének betöltéséig – érvényesül, ha a gyermek középfokú iskolai tanulmányokat folytat.

A Ptk. 4:216. § (1) bekezdése értelmében a gyermeket gondozó szülő a tartást természetben, a különélő szülő elsősorban pénzben teljesíti (gyermektartásdíj).
A Ptk. 4:217. § (1) bekezdése értelmében a gyermektartásdíj mértéke és megfizetésének módja tekintetében elsősorban a szülők megállapodása irányadó.
A Ptk. 4:218. § (1) bekezdése értelmében a gyermektartásdíjról a szülők megegyezésének hiányában a bíróság dönt. Ez azt jelenti, hogy a bíróság a gyermektartásdíj összegének meghatározásakor a gyermek indokolt szükségleteit; mindkét szülő jövedelmi viszonyait és vagyoni helyzetét; a szülők háztartásában eltartott más gyermeket és azokat a gyermekeket, akikkel szemben a szülőket tartási kötelezettség terheli; a gyermek saját jövedelmét; és a gyermeknek és rá tekintettel az őt nevelő szülőnek juttatott gyermekvédelmi, családtámogatási, társadalombiztosítási és szociális ellátásokat veszi figyelembe.
A Ptk. 4:220. § rendelkezéseinek értelmében a továbbtanuló nagykorú, munkaképes gyermek a rászorultsági vélelem esetén kívül is jogosult a tartásra, ha szükséges tanulmányai indokolt időn belüli folytatása érdekében arra rászorul. Tanulmánynak minősül az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges képzés vagy tanfolyam, a felsőfokú végzettségi szintet biztosító alap- és mesterképzésben, valamint a felsőfokú szakképzésben folytatott tanulmányok folyamatos végzése. Nem érinti a tanulmányok folyamatosságát az a megszakítás, amely a jogosultnak nem róható fel. Ebben az esetben a tartásdíj mértékének meghatározásánál a továbbtanuló gyermek indokolt szükségleteit, saját jövedelmét, vagyoni helyzetét, a tanulmányai folytatásához jogszabály által biztosított kedvezményeket, támogatásokat és a szülők teherbíró képességét kell figyelembe vennie a bíróságnak.
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (Pp.) 454. § rendelkezése szerint a házassági bontóperre az a bíróság is illetékes, amelynek területén a házastársak utolsó közös lakóhelye volt. Ez azt jelenti, hogy a feleségnek, vagy a férjnek ahhoz a bírósághoz kell a válásra és járulékai rendezésére vonatkozó kereseti kérelmét benyújtani, ami az utolsó közös lakhelyük szerint az illetékes.
A Pp. 462. § rendelkezése szerint a házastársak vagyoni viszonyaival összefüggő kereset (házassági vagyonjogi per) a házassági perrel nem kapcsolható össze. Ez azt jelenti, hogy a válás után külön kereseti kérelmet kell vagy a volt feleségnek, vagy a volt férjnek benyújtania a bírósághoz, amennyiben a házastársi vagyon megosztásában vita van közöttük.
A Pp. 475. § rendelkezése értelmében a szülői felügyelet gyakorlásának rendezése iránt indított pert a kiskorú gyermek lakóhelye vagy tartózkodási helye szerint illetékes bíróság előtt is meg lehet indítani.

A továbbtanuló nagykorú gyermek tartásra való jogosultsága

A továbbtanuló nagykorú, munkaképes gyermek a rászorultsági vélelem esetén kívül is jogosult a tartásra, ha szükséges tanulmányai indokolt időn belüli folytatása érdekében arra rászorul. A gyermeknek a szülőt a továbbtanulási szándékáról késedelem nélkül tájékoztatnia kell. Tanulmánynak minősül az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges képzés vagy tanfolyam, a felsőfokú végzettségi szintet biztosító alap- és mesterképzésben, valamint a felsőfokú szakképzésben folytatott tanulmányok folyamatos végzése. Nem érinti a tanulmányok folyamatosságát az a megszakítás, amely a jogosultnak nem róható fel.
A szülő nem köteles nagykorú, továbbtanuló gyermekét eltartani, ha
a) a gyermek a tartásra érdemtelen;
b) a gyermek tanulmányi és vizsgakötelezettségének rendszeresen, önhibájából nem tesz eleget; vagy
c) ezáltal a szülő saját szükséges tartását vagy kiskorú gyermekének tartását veszélyeztetné.
A nagykorú gyermek érdemtelen a tartásra akkor is, ha a tartásra kötelezettel kellő indok nélkül nem tart kapcsolatot. A szülő a huszonötödik életévét betöltött, továbbtanuló gyermekének tartására rendkívül indokolt esetben kötelezhető.

 

Szülői felügyelet gyakorlásának bírósági rendezése

A szülői felügyeleti jog jogokat és kötelezettséget jelent, ami a következőket foglalja magában: a kiskorú gyermek neve meghatározásának, gondozásának, nevelésének, tartózkodási helye meghatározásának, vagyona kezelésének, törvényes képviseletének jogát és kötelességét, a gyámnevezésnek és a gyámságból való kizárásnak a jogát.

Abban az esetben, ha a különélő szülők nem tudnak megegyezni abban a kérdésben, hogy melyikük gyakorolja a közös kiskorú gyermek(ek) felett a szülői felügyeleti jogokat, a bíróság dönt.

A bíróság a döntés során azt mérlegeli, hogy a gyermek testi, szellemi és erkölcsi fejlődése miként biztosítható a legkedvezőbben.

A bíróság kétféle döntést hozhat:
A) az egyik szülőnek adja a szülői felügyeleti jog teljes körű gyakorlását, vagy
B) meghatározza, hogy az egyes szülői felügyeleti jogokat és kötelezettségeket melyik szülő és milyen módon gyakorolja.

A bíróság csak a szülők megállapodása esetén dönthet közös szülői felügyeletről, vagyis a szülők megállapodásának hiányában közös szülői felügyeletet nem rendelhet el.

A közös szülői felügyelet gyakorlása során, a különélő szülőknek biztosítaniuk kell gyermekük kiegyensúlyozott életvitelét. Ha a közös szülői felügyelet gyakorlása során a szülők valamely kérdésben nem tudnak megállapodni (a lelkiismereti és vallásszabadság körébe tartozó kérdés kivételével) a gyámhatóság dönt.

A továbbtanuló nagykorú gyermek tartása

Nagykorú, munkaképes gyermek esetén felmerülhet a kérdés, hogy mely tanulmányok folytatása esetén tarthat igényt a nagykorú gyermek tartásra szülőjétől.
A tartási kötelezettség szempontjából annak van jelentősége, hogy a továbbtanuló gyermek mely tanulmányokkal szerez olyan képesítést, amely önálló életpályájának megkezdését lehetővé teszi.
Ezek a szükséges tanulmányok a felsőoktatási intézményben, egymásra épülő alap- és mesterképzés; a felsőfokú szakképzés, valamint az életpályára előkészítő szakképzettség megszerzéséhez szükséges képzés, tanfolyam lehetnek.
Fontos kiemelni, hogy a szakirányú továbbképzések és a doktori képzés nem tekinthetők szükséges tanulmányoknak, mely esetekben nem elvárható a tartás a szülőtől.

 

Az apai jogállást keletkeztető tények

A magyar Polgári Törvénykönyv négy különböző tényt határoz meg, melyek apai jogállást keletkeztetnek: 

  • házassági kötelék,
  • élettársak esetén emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárás,
  • apai elismerő nyilatkozat,
  • vagy bírósági határozat.

A gyermek apjának – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – azt a férfit kell tekinteni, akivel az anya a gyermek fogamzási idejének kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő vagy annak legalább egy része alatt házassági kötelékben állt. A házasság érvénytelensége az apaság vélelmét nem érinti.

Amennyiben házassági kötelék hiánya miatt nem állapítható meg az apaság, viszont az élettársak reprodukciós eljáráson vettek részt, ebben az esetben ebből kell megállapítani az apaság tényét.

A harmadik ténykeletkeztető eset az apai elismerő nyilatkozat, amely alapján a gyermek apja az a férfi, aki a gyermeket teljes hatályú apai elismerő nyilatkozattal magáénak ismeri el.

A bíróság a gyermek apjának nyilvánítja azt a férfit, aki az anyával a fogamzási időben nemileg érintkezett és kétséget kizáróan kikövetkeztethető, hogy ő a gyermek apja.