2023.05.30.
Kérdés: Egy adott busztársaság járataira nem mindig szállhatok fel a kerekes székemmel, mert a buszvezetők nem hajlandóak lenyitni a rámpát. Többször tettem panaszt az ügyfélszolgálatukon, és válaszul mindig azt kaptam, hogy a sofőrnek volt igaza, miközben engem megaláztatások érnek állandó jelleggel. Ez esetben kihez tudnék fordulni?
Válasz: Tisztelt Kérdező! Panaszt nyújthat be az alapvető jogok biztosához, illetve polgári peres eljárást is indíthat. Ezen felül érdemes jelezni az országos egyesületük felé is, hatékony jogvédelmük van. A megaláztatások tartalma szerint esetlegesen büntető feljelentés is számításba jöhet, amennyiben megvalósít különös törvényi tényállást is az eset.
2023.05.26.
Kérdés: 12 éves használt autóvásárlás után 1 héttel később jöttek a problémák. A jéghidegnek hirdetett klíma nem működik. Ezt sajnos nem próbáltuk ki a helyszínen. Kerékcserekor kiderült, hogy el van törve mind a kettő rugó elöl, ami 100 ezer forint volt. A kereskedő szerint az itt tört el. Hozzáteszem, hogy használva nem volt az autó, majdnem ugyanannyi km van benne, mint vételkor. Nem tudom hogy ment át műszaki vizsgán náluk így. Akkor kisebb akkumulátor volt a kocsiban, mint ami való bele, ez 33 ezer Ft volt. A hűtőventilátor egyik éjjel magától elindult, ami azóta sem jó. Vezérlés hibás az autó, ami nem kevés pénzbe kerül majd. A ventilátor lemerítette az aksit, ami után tönkrement a központi zár, ennek javítása újabb 100 ezer Ft. Szervizdíj 35 ezer Ft. Szeretném tudni, hogy ilyen hibák miatt kérhető-e kártérítés? Mit tegyek, hova tudok fordulni? Március végén lett elhozva az autó, azóta szervizbe járunk vele csak.
Válasz: Tisztelt Kérdező! Amennyiben magánszemélytől vásárolt használt autót, úgy meghibásodás esetén Önnek kell bizonyítani, hogy a hiba már az adásvételkor is fennállt. Az eladót kellékszavatossági kötelezettség terheli, tehát, amennyiben tudja bizonyítani, hogy a hiba már az eladáskor is fennállt, úgy kötelezhető az ezzel járó költségek megfizetésére. Kereskedés esetében ez a bizonyítási teher megfordul, kedvezőbb helyzetbe kerül, ha fél éven belül jelzi a problémát.
2023.05.26.
Kérdés: A kérdésem az lenne, hogy vásároltam egy drága autót, mentem vele 150 km-et, és nem működik az automata váltó. Erről a hibáról az eladó nem tájékoztatott, sőt tagadja hogy baja lett volna. Kérdésem, hogy mit tehetek, hogy érhetem el, hogy semmis legyen a vásárlás, és vegye vissza a kocsit?
Válasz: Tisztelt Kérdező! Amennyiben magánszemélytől vásárolta az autót, Önnek kell bizonyítania, hogy a hiba már az eladáskor fennállt. Amennyiben bizonyítani tudja, az eladó kellékszavatossággal tartozik a hibáért. Kereskedés esetében ez a bizonyítási teher megfordul. Ha 6 hónapon belül jelzi a hibát, kedvezőbb helyzetbe kerül.
2023.05.26.
Kérdés: Kérdésem az lenne, hogy férjemmel válófélben vagyunk, van egy autónk, amin hitel van, így még a bank tulajdona és én vagyok az üzembentartó. A férjem önhatalmúlag elvitte az autót a parkolóból, amíg dolgoztam és megüzente, hogy mostantól az övé. Tehetek feljelentést vagy bármi megoldás van, hogy visszakapjam az autót?
Válasz: Tisztelt Kérdező! Tehet, de nincsen sok értelme, mert a férje nem követett el bűncselekményt.
2023.05.26.
Kérdés: Kitilthatnak egy magánparkolóból csak azért, mert számlát kérek? Ha kitiltottak, milyen válaszlépések illetnek meg?
Válasz: Tisztelt Kérdező! A kitiltást az adott magánparkoló házirendje határozhatja meg. Amennyiben a tulajdonos úgy ítéli meg, kitilthatják.