Kérdés: Igyekszem röviden vázolni a történetet és bízom benne, hogy segítséget kaphatok majd ez ügyben. Feleségem 2010. óta él velem párkapcsolatban, 2012. óta házastársként. Kapcsolatunk előtt (2007-ben) volt már egy házasságkötése. Valamikor 2006-ban volt egy Cetelem áruvásárlási hitele az akkori párjával, amit válásuk alkalmával szóbeli megegyezés alapján a volt férje fizet tovább. Egészen a mai napig abban a tudatban is éltünk, hogy ez megtörtént. 2019. augusztusában azonban egy nem ajánlott levél várt a postaládában. Soha, semmilyen felszólító levelet ez ügyben nem kaptunk. Az ügyintéző hölgy elmondása szerint legutóbb 2014-ben küldtek levelet egy olyan címre, ami ekkor már régen nem is volt bejelentett lakhelye. És ezek a levelek nem ajánlva érkeztek, így tudomást sem szereztünk róla. Az Intrum Justitia szerint 252.610 Ft fennálló tartozásom van. A kérdésem az lenne, hogy mit tehetek most? Ma ismét egy beadott levél fogadott.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Az elmondottak alapján a követelés már szinte biztos, hogy elévült. Emiatt az Intrumnak (is) van egy ügymenete. Javaslom, forduljon ügyvédhez a probléma hatékony megoldása érdekében, tudni fogja a megoldást, aminek a leírása túlmutat a jelen fórum keretein. „Csak” be kell tartani és teljes mértékben megnyugtató a megoldás.