Kérdés: 10 évig zaklattak minket a szomszédaink, 2 család. 12 alkalommal vádoltak minket hamisan bűncselekményekkel, gyilkossággal, családon belüli erőszakkal, gyermekbántalmazással. Ehhez videókat vettek fel rólunk, amiket összevágtak, lehallgattak minket a lakásunkban, fixen telepített hangrögzítővel vették a lakásunkon belüli beszélgetéseinket, a saját kertünkben is vettek minket, a társasház közös udvarán is. Kivágtak szavakat és mondatokat a beszélgetéseinkből, és más szövegkörnyezetbe helyezték, majd küldték a hatóságoknak, akik ezeket felhasználták ellenünk. A gyermekvédelem 2 évig járt el, majd a rendőrség is, hamis vádak és hamis bizonyítékok alapján. Feljelentést tettünk, hiába. Minden rendőr törvénytelenül jár el, egymást fedezik. A Központi Nyomozó Főügyészség fedezi a rendőrök bűncselekményeit, az övét meg a Legfőbb Ügyészség fedezi. A Legfőbb Ügyészség törvénytelen határozatát hol lehet felülvizsgáltatni, ha a határozat törvénytelen és jogsértő?
Válasz: Tisztelt Kérdező! A bíróságon.