Kérdés: Mit tehetek, ha a főbérlőm mondvacsinált hibákra hivatkozva nem hajlandó visszaadni a kauciót? A tényleges kárát messze meghaladó összeget követel, továbbá úgy állt neki a fürdőszoba teljes felújításának, hogy abba nem szólhattam bele. Október harmadik hete óta nincs sem zuhanyzó, sem bojler, sem mosógép, mert anno egy csőrepedést állított helyre szakember, kb. félórai munkával. Azóta hiteget, hogy majd ekkor, meg akkor lesz kész, és arra való tekintettel, hogy dolgozni járok, kulcsot adott a szerelőnek. Az csak az egyik része a dolognak, hogy nem érzem biztonságban magam azóta, de a lakáshasználatban így súlyosan korlátozva vagyok. E hó tizedikével ki kell költöznöm, mert az előzetes egyezségünket a hosszabbításról felrúgta. Az arányos kára egy darab 35.000 forintos szabvány beltéri ajtó cseréje és egy ablakpárkányléc újra fóliázása. Nem akarja elfogadni, hogy saját költségemre javíttatom. Jól tudom egyébként, hogy novembertől márciusig nincs kilakoltatás, vagy albérletre ez nem vonatkozik? azért kérdezem, mert nincs más lakhatási lehetőségem, ha nem kapom vissza a jogosan járó részét a kauciónak. Hogyan bizonyíthatom, hogy jogtalan összeget követel azonkívül, hogy az okozott kárt fotóztam?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Bírósághoz fordulhat, vagy fizetési meghagyásos eljárást indíthat ügyvéd, vagy közjegyző segítségével. Ingatlan bérlés esetén is érvényes a moratórium.