Kérdés: 4 éve élünk albérletben, az első 1 év után lejárt a szerződés (nem hivatalos), hosszabbítva nem lett, azóta is itt élünk, fizetünk. Fizetés személyesen történt, albérlet és szerződés sem hivatalos, de az utolsó fizetések utalással történtek, nyomuk van a banknál. Anyagi helyzet miatt fafűtés helyett villannyal fűtöttünk, és előre jeleztem a tulajnak, hogy részletfizetést (10 hónapra) igényelnénk, tavaly nem kellett de felajánlották. Fizetési szándékunk megvan a szolgáltató felé, de a tulaj nem hajlandó aláírni a felhatalmazást, hitelt akar velünk felvetetni, holott a részletfizetés ezért van, ha egyben nem megy. Kikapcsolják az áramot. Mit tehetek? Költözni nem tudunk jelenleg. Kaució nagyon kevés. Saját nevünkön nem fizethetünk a szolgáltatónál, és szeretnénk rendezni a tartozást. Szerződésben nem szerepel, hogy a tulaj nem engedélyezhet részletfizetést. Az szerepel benne, hogy a bérlő fizeti a számlákat, ami most az ő aláírása nélkül nem megy. A lakást is saját pénzből újítottuk (ajtó, zuhanyzó, konnektor, bojler fűtőszálcsere, villanyfűtő eszköz).
Válasz: Tisztelt Kérdező! A kicsivel korábban feltett kérdésére adott választ így annyival lehet kiegészíteni, hogy ez esetben alappal feltehető, hogy a szerződés határozatlan idejűvé vált. Mivel így feltételezem, hogy a Bérbeadó az xxxx-nal szerződő fél, elképzelhető, hogy számára nem engedélyeznék a részletfizetést, ez az ő teljesítőképességétől függ. A meghatalmazás – feltehetően – az xxxx előtt a részletfizetés igénylésére vonatkozó eljárásra irányulna, ennek megadására a Bérbeadót nem lehet kötelezni, különös tekintettel arra, hogy jelen esetben nem a Bérbeadó engedélyezné a részletfizetést. Mivel a bérleti szerződés szerint Önök felelnek a számlákért, célszerű lett volna Önöknek szerződni az xxx-nal. Jelen esetben ki kell fizetni a tartozást. A felújítási munkálatok jelen helyzetben relevanciával nem bírnak.