Kérdés: 1 éve vettünk ki egy budapesti földszinti lakást egyetemista lányom részére. Ősszel elkezdődtek a problémák, többek között észleltük, hogy penészesedtek a ruhák, cipők, illetve párafoltok jelentek meg a lakás – főként egyik – helyiségében.  A falon a páracseppek nyomot hagytak, amit nem javítani, hanem szinte az egészet festeni kell. Jeleztük a tulajdonosnak, aki szerint a lakásnak semmi baja nem volt. Mai állás az, hogy egy év után elköltözünk onnan – megvártuk a kauciós határidőt -, azonban a tulajdonos kéri: a vízbojler vízkőtelenítését (1 éves használattal) éves karbantartásra hivatkozva, a fal kijavítását (amit festeni lehet csak),hivatkozva arra, hogy az állagmegóvás a bérlő feladata, nem volt megfelelő a szellőztetés és nem volt megfelelően fűtve a lakás (diákról van szó, aki csak a szorgalmi időszakban tartózkodott a lakásban). Lényeg: a tulajdonos szerint a mi hibánk a pára lecsapódása a falon a fenti okok miatt. Kinek kell kifesteni? Jogos-e a vízkőtelenítés kérése?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Elsődlegesen a bérleti szerződésben foglaltak az irányadóak. Főszabály szerint, ha összepiszkolódnak a falak, a bérlőnek kell állnia a festés költségeit, azonban a bojler vízkőtelenítése a bérbeadó feladata.