Kérdés: Az alábbiakban szeretném kérni a segítségét: 9 méter széles mellékútszakaszon haladtam a gépjárműmmel, az útszakasz mindkét szélén gépjárművek parkoltak. Mivel szemből érkezett egy másik jármű, így kihúzódtunk jobb oldali irányba a parkoló járművek mellé, majd elmellőztük egymást. Ekkor jobboldali irányból egy parkoló autó sofőrje kinyitotta az ajtaját, hozzávágva az én autóm oldalához, annak mozgása okán több százezres kárt okozva. A férfi nem ismerte el a felelősségét, ezért rendőrt hívtam. A későbbiek folyamán sem a rendőröknek, sem a baleseti helyszínelőknek sem ismerte el a felelősségét, így helyszíni szemle készült és szabálysértési feljelentéssel éltek vele szembe. Végül a helyszínre érkezett a férfi édesapja, aki nyugalmazott r.alezredes, közlekedéstanár, jelenleg autósiskolája van, az intézkedő rendőröket is Ő tanította a szakmára. Ez az ember a KRESZ 34 § és KRESZ 35 § -re hivatkozva engem tett felelősé, elmondása szerint nagyobb oldaltávolságot kellett volna tartanom, illetve közölte, hogy ez ügyben már konzultált egy közlekedési szakjogásszal és ha kell a bíróságig megy, hogy engem hozzanak ki vétkesként. A helyszínelés után megállapítást nyert, hogy 80 centiméter oldaltávolság volt köztünk, elméletileg a parkoló jármű sofőrje nem látott engem mikor oldaltükrébe nézett. Az alábbi kérdéseim lennének: Valóban én lennék a hülye és az intézkedő 5 rendőr, akik egyértelműen kimondták, hogy vétlen vagyok. Meddig húzódik a szabs. eljárás, fellebbezés esetén a bírósági eljárás, mikor javíttathatom a kocsimat? Ha csűrik-csavarják az ügyet, lehetek-e benne vétkes, vagy osztott felelősség?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Pontosan ismernem kellene minden iratot, hogy válaszolhassak, de nagy valószínűséggel nem Ön a hibás (egyébként A-tól Z-ig minden benne van…). Ha a szemle már megvolt, és a biztosító felé is megtörtént a bejelentés / kárfelvétel, akkor megjavíttathatja az autóját, hiszen a fényképek rendelkezésre állnak majd a sérülésről. (Azért azt javaslom, hogy Ön is készítsen minden oldalról, távolságból stb. jó pár képet.)