Kérdés: Férjemmel 2020. decemberben házasodtunk össze, és 2021. elején megkaptuk a babaváró hitelt is. 2021. novemberében kiderült, hogy a férjem félrelépett, de nem vallotta be. Az ő bankszámlájára utalták a hitelt, ebből 3.5 millió forintot törlesztett egy előző hitelbe, illetve 2 millióért vett autót. Az édesanyjának vett több dolgot (pl. új TV, tablet, stb). A többi pénz eltűnt, nem tudom hová, nem volt sajnos rálátásom. 150 ezer forintot elköltött egy online játékban, ezt a bankszámla kivonatán láttam meg. Az utolsó 600 ezret átutalta nekem, mondván, hogy nem tud vigyázni a pénzre, de ez is az ő házára lett elköltve (amit azóta megörökölt). 2022. március óta külön élünk, abból a pénzből semmim sincs, minden, amit együtt vettünk nála maradt. Ő azóta eljegyzett egy másik nőt pedig még házasok vagyunk. Tudom bizonyítani, hogy semmim sincs belőle, ezáltal nem kell azt fizetnem, ami nem az enyém?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Ön Adóstárs, azaz ugyanúgy felel a kölcsönösszeg visszafizetéséért, mint a férje, abban az esetben is, ha elválnak. Amennyiben felbontják a házasságot, akkor a kamattámogatás megszűnik a fennmaradó összegre és futamidőre, az igénybe vett kamattámogatást vissza kell fizetni abban az esetben, ha nem teljesült a gyermekvállalás még.