Kérdés: 2003-ban felvettünk egy szabad felhasználású hitelt feleségemmel, melynél folyószámlát kellett nyitnunk a hitelező banknál, feleségem lett az adóstársam és egyben a folyószámla társtulajdonosa is. 2016-ban elváltunk és ő kikerült az adóstársi körből is (új adóstárs, közjegyző előtt szerződésmódosítás, egy halom pénz kifizetése az ügyintézésért a közjegyzőnek). A hitelt tavaly visszafizettem és mivel a továbbiakban a folyószámla vezetése is felesleges az adott banknál, így szerettem volna megszüntetni, de ez nem sikerült. Mondván, ha a bankszámlát közösen nyitottuk, azt csak közösen is tudjuk megszüntetni. Hiába bizonyítottam, hogy neki már a folyószámlához semmi köze, se bankkártya nem tartozik hozzá, se a fizetése nem rá megy, de még az enyém sem. Akkor is csak közösen tudnánk megszüntetni, viszont a kapcsolat megromlása miatt nem hajlandó rá, hogy ezzel is betartson nekem. Az adóstárs váltás egyértelműen a válási papírra hivatkozik. Van erre a problémára épeszű megoldás?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A számla nyitásának és megszüntetésének a szabályait a banki ÁSZF tartalmazza. Ezt és a korábbi szerződéseket kellene ismerni ahhoz, hogy a probléma megoldását meg tudjam mondani.

www.jogomvan.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.