Kérdés: Február elején egy másfél éve épült újépítésű lakópark parkolójában álló autóm tetejét megsértette, behorpasztotta  az egyik lakás teraszának épített korlátján levő bádogos lemez, a hanyag és rossz minőségű felhelyezés miatt (szakértői vélemény is született róla). A biztosítónak való bejelentés után, a kárszakértő felmérte a kárt, meghatározta a kár ősszegét is. Azonban a biztosító arra hivatkozott, hogy a szél ereje a vártnál erősebb volt, sem a kivitelező, sem a lakásszövetkezet nem tehető felelőssé, így elutasították a kár kifizetését. Sajnos panaszlevelemre ismét ezzel az indokkal elutasító választ kaptam. Az épület, a lakás és a terasz is része a megkötött biztosításnak. Érdeklődni szeretnék, hogy ebben az esetben kihez tudnék még fordulni? Fogyasztóvédelemhez? A kivitelező hanyag munkája miatt keletkezett a kár.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Az ingatlan tulajdonosával szemben érdemes fellépni.