Kérdés: 2016-ban költöztünk össze párommal, volt lakásom, megvette az én lakásom melletti lakást egybenyitottuk a 2 lakást és eladtuk közösen. 70% neki, 30% nekem megállapodással. A szüleihez költöztünk. Társasház építésébe kezdett 1/1 tulajdonjoggal. Külön kassza címszó alatt, illetve hogy neki ez üzlet, nem lehet közöm hozzá. 2022-ben az egyik elkészült lakásba költöztünk, ekkor már 2 közös gyermekkel, megállapodtunk, hogy itt fogunk élni. A társasházban még nem készült el minden lakás, kapcsolatunk megromlott, közölte, hogy munkásszállást csinál az épületből. Viszont már 1 éve nem dolgozik, így az én vagyonom jócskán megcsappant a mindennapi megélhetésünkre fordítva. Kérdésem, milyen jogaim, követeléseim vannak ebben a helyzetben. Maradhatok-e a gyerekekkel (1,3) évesek az egyik lakásban? Ő azt mondja, mennünk kell, de nincs hova. Nem vagyunk bejegyzett élettársak.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Elsődlegesen az Önök megállapodása az irányadó. Nem küldheti el Önöket az ingatlanból, ha nincs hova menniük. Ha nem tudnak megegyezni, azt javaslom, forduljon bírósághoz.