Kérdés: 2021. június 24-én tettem feljelentést csalás miatt (befektetést ígért, amiből a többszörösét kapom vissza).  Az elkövető beismerte bűnösségét a rendőrségi vallomásában és kárpótlást ígért. Rajtam kívül még négy feljelentés érkezett ellene. (Összes kár kb. 20 millió forint.)  2022. október 18-án volt az előkészítő ülés. Három nap múlva kaptam egy levelet a bíróságtól, hogy megtörtént-e a kárpótlás, illetve van-e polgári jogi igényem, amit 15 napon belül vissza kellett küldeni.  Kárpótolva nem lettem, polgári jogi igényem nincs.  Azt szeretném tudni, hogy milyen határidő van ebben a büntetőeljárásban és várhatóan mikor lesz újabb tárgyalás, illetve mikor hoznak ítéletet, mert már nagyon elhúzódik ez az ügy.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Polgári jogi igényként célszerű lett volna érvényesíteni az igényét. Egyebekben az ítélethozatal időpontja számos egyéb körülménytől is függ, az Ön által közölt információk alapján – mivel sok feljelentés érkezett – még nagyon elhúzódhat, pontosan lehetetlen megmondani.

www.jogomvan.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.