Kérdés: 2025.07.09-én kedden erőszakkal kilakoltattak a fiammal együtt az általam bérelt ingatlanból, amit érvényes, határozatlan időre kötött bérleti szerződéssel bérelek. Öt ismeretlen férfi tört ránk, közben kiderült, hogy egyikük a bérbeadó /tulajdonos édesapja volt. Felnőtt fiamat bántalmazták, mindkettőnket folyamatosan fenyegettek és kényszerítettek, hogy pakoljuk össze, amit lehet, 15 percet kaptunk erre. Telefonjainkat elvették, hogy rendőrségi segítséget ne tudjunk kérni. Telefonon videózta az egészet két férfi közülük. Miután a ház elé leértünk a telefonokat visszakaptuk. A fiamat egy autóba ültették, amibe a dolgainkat tették, és a helyszínről elvitték. Engem közben az utca végén az egyik férfi tovább videózott. Felhívtam a 117-et, azt mondták érkeznek, 20 perc múlva ismét hívtam a 117-et, kb. 15 perc múlva megérkeztek. A rendőrségen a nyomozó úr, illetve még előtte a helyszínen a rendőrhölgy is kérte, hogy ne mondjak valótlant, mert nem hihető amit állítok.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Ha érvényes bérleti szerződés alapján laktak az ingatlanban, a kilakoltatás csak bírósági ítélet és végrehajtó útján történhet. Az Ön által leírt eljárás jogellenes, bűncselekmény gyanúja merül fel. Mindenképp tegyenek rendőrségi feljelentést, és kérjenek jogi képviseletet.

www.jogomvan.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.