Kérdés: Közalkalmazott pedagógus vagyok, teljes munkaidőben, túlórával. Ma átadtam a felmondásomat a munkahelyemen és az igazgató azt mondta, hogy 2 hónap a felmondási idő, nem 30 nap, ahogy én tudtam. Igaz ez? Illetve jeleztem felé, hogy élni szeretnék a ki nem adott szabadságaimmal is, azt mondta rendben, de ettől függetlenül is 2 hónap a felmondási időm, amit le kell dolgozzak. Megkérdeztem, hogy az hogy lehetséges, hiszen felmondás alatt is munkaviszonyban vagyok, tehát a kiadott szabadságnak abból kellene lejönnie, de azt mondta rám más szabályok vonatkoznak. Meg szeretném kérdezni, hogy van-e ilyen törvény, jogszabály, lehetséges-e ez a munkáltató részéről?
Válasz: Tisztelt Kérdező! Ez a munkaszerződés tartalmától függ. A szabadságait kiveheti akár ebben az időszakban is. Azt javaslom, próbáljon meg konszenzusra jutni a munkáltatóval, és ellenőrizze munkaszerződését.