Kérdés: 2023.03.08-án léptem be jelenlegi munkahelyemre, ahol a szerződésemet és minden egyéb dokumentumot kizárólag a privát e-mail címemre kaptam meg, ugyanis ez állt a szerződésben, mint hivatalos kapcsolattartási forma. A cégnek van digitális aláírása. Kérdésem, ez szabályos? 2023.11.16-án írásban jeleztem a főnökömnek, hogy rosszul lettem, haza kellett mennem. Majd megírtam, hogy az orvos táppénzre felvett, és hogy mikor megyek vissza dolgozni. 2023.11.22-én visszatértem az irodába, ahol szóban, azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmondtak. Azt mondták, hogy a felmondást nem kell megindokolni. Ott helyben egy céges tableten alá kellett írnom a közös megegyezésű felmondást, addig nem engedtek el. A céges laptopot és telefont elvették. Azóta eltelt 5 munkanap, semmilyen papírt nem kaptam. Ez a felmondás így szabályos? Tudja cég bizonyítani, hogy nem valóban aláírtam a közös felmondást?

Válasz: Tisztelt Kérdező!  A kapcsolattartási címként megadott email címre kiküldött szerződés szabályos. Nem teljesen érthető, hogy a munkaszerződését digitális aláírással írták alá. Az azonnali hatályú felmondás jogellenes lett volna, mivel az indokoláshoz kötött és konkrét tartalmi követelményei vannak. Viszont közös megegyezéssel szüntették meg a munkaviszonyát, amit Ön aláírt. A közös megegyezés megtámadható amennyiben a munkáltató jogellenes fenyegetéssel bírta rá az aláírásra azonban ezt bizonyítani szükséges. Az utolsó kérdés sem teljesen érthető, ha az aláírása ott van a felmondáson, akkor természetesen tudja bizonyítani a cég, hogy Ön aláírta. Megjegyzem, hogy „közös megegyezésű felmondás” nincsen.

www.jogomvan.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.