Kérdés: Azt szeretném kérdezni, hogy van 4 darab letiltásom, ebből 2 felfüggesztésre került, ebből vonták. Viszont van 2, ami sorban áll, úgymond, mert még nem tudják elkezdeni levonni, mert az első 2-őt én kértem a bíróságtól, hogy 2 hónapra függesszék fel. A kérdésem az lenne, hogy most a 2, ami fel van függesztve abból nem vonnak, de a másikból levonják, ami sorban áll?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A Munka Törvénykönyvének 64. §-a szerint az adóssal szemben fennálló több követelést a munkabérből a 165. §-ban megállapított sorrendben, a 164-167. §-nak megfelelően kell levonni.  A 165. § ugyanazon pontja alá eső több követelés egymás közötti sorrendjét aszerint kell megállapítani, hogy az egyes követelésekre vonatkozó letiltások (a levonás alapjául szolgáló okiratok) közül melyik érkezett előbb a munkáltatóhoz. A bíróság a (2) bekezdéstől eltérően elrendelheti, hogy a 165. § a)-e) pontjai közül ugyanazon pont alá eső több követelést arányosan kell kielégíteni. Mivel a szabályozás az idézett rendelkezés alapján komplex módon történik, ezért érdemi válasz kizárólag az ügy pontos körülményeinek és a keletkezett dokumentumok tartalmának ismeretében lehetséges.