Kérdés: Vettünk egy nagyértékű laptopot, melyre kiterjesztett garanciát is kötöttünk törés esetére, ez az eladó szerint azért éri meg, mert így csak a javítás 10%-át kell kifizetni. Júni. 26-án a készülék képernyője betört és még aznap be is vittük. Ekkor ismét tájékoztattak, hogy a javításért a szerviz kérheti a javítás 10%-át, és legfeljebb 30 napot vesz igénybe, valamint házhoz mennek a készülékért. Teltek a hetek és semmi nem történt, 2 és fél hét után telefonáltunk, akkor a szervizhez irányítottak minket, azonban a szerviz azt mondta, hogy szállítást nem vállalnak, az az üzlet feladata, visszahívtuk az üzletet, és akkor tájékoztattak, hogy egy e-mailre nem válaszoltunk, ezért nem történt semmi, csak nekünk erről az üzletben nem mondtak semmit, ami ekkor spam mappába ment, amiről értesítés sem érkezik. Később, mikor már a szerviznél volt a laptop felhívtak, hogy a javítás 33%-át kell kifizetni, ekkor telefonáltunk felháborodva, annyi volt a válasz hogy a szerződésben 33% van.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Amennyiben a szerződésben 10% szerepelt, és az eladó ezzel ellentétes tájékoztatást adott, megtévesztésre hivatkozva panaszt tehet a fogyasztóvédelmi hatóságnál. Az Ön levelezőrendszerének biztonsági beállításaiért, azaz az üzenet spam-mappába érkezéséért az eladó nem vonható felelősségre.

www.jogomvan.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.