Kérdés: 2011. május 26-a óta küzdök egy gazdasági üggyel, legalább a bírósági meghallgatást szeretném elérni, de sikertelen minden. Határozat az ügyészségtől és rendőrségtől elutasító. 2010-ben létrehoztam egy társaságot, melyben 45%-os tulajdonrészem volt, illetve ügyvezetői titulusom, a másik 45%-os tulajdonrésszel bíró üzlettársammal együtt. A fennmaradó 10% egy harmadik személy tulajdona volt. A társaság több ötletet kitalált és mivel nem volt még egy éves, ezért egy háttérszerződés keretében egy egyetemmel együtt pályázott az adott témában Uniós támogatásra. A megpályázott 200 millió Ft-ból a cég/egyetem megnyert 183.000 millió Ft-ot. Amikor hazatértem külföldi utamról a másik két tulajdonos és számomra egy alig ismert közreműködő személy kijelentette, hogy „vagy felállok a cégből vagy elintézik másképp” a dolgot, majd elém toltak egy iratot, miszerint 100.000 Ft-ért lemondok a 45%-ról. Az adott helyzetben kénytelen voltam….

Válasz: Tisztelt Kérdező! A szóban forgó okiratot/okiratokat aláírta, tehát annak tartalmával egyet értet. A Ptk. rendelkezései szerint, akit a másik fél szándékos magatartásával tévedésbe ejt vagy tévedésben tart, a megtévesztés hatására tett szerződési jognyilatkozatát megtámad-hatja. Akit a másik fél jogellenes fenyegetéssel vett rá a szerződés megkötésére, a szerző-dési jognyilatkozatát megtámadhatja. A polgári perrendtartás szabályai szerint (főszabály szerint) a perben jelentős tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el, továbbá a bizonyítás elmaradásának vagy sikertelenségének a következményeit is ez a fél viseli. A megtámadás határideje egy év.