Kérdés: Én egy húsz éves lány vagyok, most végeztem a tanulmányaimmal. Apukám tőlünk 9-10 éve költözött el, nem tudom pontosan. A szüleim nem voltak összeházasodva. Gyerektartás miatt egyszer voltunk bíróságon, ahol bejelentett munka hiányában (feketén dolgozott mindig), ha jól emlékszem 10 ezer Forintot ítéltek meg gyerekenként, (van egy bátyám is) amit természetesen nem teljesített, azt hiszem talán egy hónapig fizette. Anyukám úgy gondolta, annyiban hagyja a dolgot, nem fog veszekedni vele 20 ezer Forintért, mondván az ő lelki szegénysége ez. Viszont személy szerint sokszor próbáltam beszélni apámmal, hogy szükségem lenne rá, nyilván anyukám szétszakadt a munkában ahhoz, hogy legyen étel az asztalon. Nem is ez a lényeg. Így 20 évesen, hosszú évek elteltével úgy, hogy abbahagytam a tanulmányaim, a kapcsolatunk megromlott. Van bármiféle mód az utólagos kifizettetésre vagy engedjem el?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A gyermek tartásdíját visszamenőleg 6 hónapra lehet érvényesíteni.