Kérdés: Angliában él a fiam és a menyem. Megromlott a kapcsolatuk fél éve, 3 éves kislányuk van, akit együtt neveltünk, míg az anyuka egyet gondolt és haza utazott pihenni 2 hétre a gyerekkel. Megjegyzem több száz ezer forintos munkahelyet felmondott és két napra rá közölte, vissza sem jönnek soha, de előtte az apa részéről az engedélyhez szükséges iratokat nem íratta alá, így is ki tudta vinni az országból. Azóta a gyereket tiltja, fel sem veszi a telefont, ha igen kb. öt-hat naponta. Ha az apukát meglátja a kislány, egy perc után kinyomja a telefont. Olyan pici még, nagyon hiányzik, és lelkileg már látom, ha felhív, hogy nem tesz jót neki a környezetváltozás. Pl. mama-papa, gyertek értem, aztán máskor ne gyertek, mert nem megyünk már anyával soha stb. Kérdésem, ha a fiam érte megy, bár a hol léte is kétséges, vissza tudja hozni a gyereket Angliába? Természetesen ezek után nem tiltaná el az apuka az anyukát. De nem tudnak megegyezni, mert semmi kommunikáció nincs.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Ezt az ügyet már nem lehet jogszerűen rendezni bíróság bevonása nélkül. Azt javaslom, forduljon a fia bírósághoz, hogy rendezzék a gyermekelhelyezés kérdését. Másrészt ha az elvitel jogellenes volt, akkor mihamarabb kezdje mag a minisztériumon keresztül annak a jogorvoslatát is.