Kérdés: Gyermekem egy év múlva középiskolába kerül, melyet az otthonunktól távol, vidéken szeretne elkezdeni, az apa lakhelyén (tőlünk 250 km-re). Kizárólagos szülői felügyeleti jog mellett én neveltem születésétől, de ő az apjához húz. Nem elleneztem, de kollégiumi elhelyezés és hétvégenkénti hazajövetel mellett. Az apa a gyereket egy szuper új házba való költözéssel kecsegteti (ellenemre), hogy arra vegye rá a gyereket, hogy oda költözzön hozzá, ne a koleszba. Ettől kezdve a gyerek hallani sem akar a kollégiumról, csábítja a csillogóbb és vonzóbbnak tűnő élet. Félek, hogy nem jönnek ki jól egymással, félek, hogy a gyerek az utcára kerül vagy rossz társaságba és az apa csak mossa a kezeit, hiszen minden felelősség a nyakamban van, de a távolság viszont túl nagy ahhoz, hogy érdemben segíthessek, ha gond lesz. Mit tanácsoltok, mit tegyek? Nem korlátozni akarom a gyereket, nem is elválasztani az apától, de biztonságos és normális kereteket szeretnék. Mik a lehetőségeim?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Javaslom, hogy üljenek le és együtt beszéljék át a lehetőségeket. A különélő szülők a gyermek sorsát érintő lényeges kérdésekben közösen gyakorolják jogaikat akkor is, ha a szülői felügyeletet a szülők megállapodása vagy a bíróság döntése alapján az egyik szülő gyakorolja. A gyermek sorsát érintő lényeges kérdésnek tekintendő: a kiskorú gyermek nevének meghatározása és megváltoztatása, a szülőjével azonos lakóhelyén kívüli tartózkodási helyének, huzamos időtartamú vagy letelepedés céljából történő külföldi tartózkodási helyének kijelölése, állampolgárságának megváltoztatása és iskolájának, életpályájának megválasztása.