Kérdés: Lassan két éve ismertem meg a mostani párom, akinek jegyese lettem, jó a kapcsolatunk mi egy család vagyunk, de aggaszt minket egy dolog! Neki van egy gyönyörű kis fia az előző kapcsolatából, akit én elfogadtam, saját gyermekemként szeretem és gondoskodok róla, évek óta engem tekint anyunak és együtt neveljük az apukájával! Nem szeretnénk zaklatást a nőtől, amikor ki szabadul! Egyszerűen a gyerek érdekeit nézzük, szeretnénk, hogy velünk maradjon! A vér szerinti anya női börtönben van évek óta nem is ismeri és nem volt jelen az életébe, nem támogatta semmiben! Ez a bizonyos nő számomra is veszélyt jelenthet, hisz megtudtam, hogy bíróságon megállapították sárga lapos és hogy azért zárták be (gyilkosság kísérlet) de több ügye is van! Lépéseket akarunk tenni mihamarabb az ügy érdekében, hogy ne kavarja fel az életünket, főleg ne a kisfiúét! Okozott ez a nő épp elég fájdalmat ennek a családnak! Elsőként megyünk a gyermek-védelmisekhez intézkedni, és még milyen lehetőségeink lennének az ügy érdekében? Előre is köszönöm!
Válasz: Tisztelt Kérdező! Amennyiben a kisfiú édesanyja szabadságvesztését tölti, úgy fontos annak a körülmények a tisztázása, hogy a szülői felügyeleti joga a gyermek felett szünetel, vagy esetleg megszüntetésre került-e. Szülői felügyeleti jog megszüntetése iránt peres eljárást lehet indítani az illetékes bíróság előtt. Házasságkötést követően örökbe is fogadhatja a gyermeket.