Kérdés: Azt szeretném megkérdezni, hogy gyermekem anyja ellen folyik egy büntetőeljárás, kiskorúval való kapcsolattartás akadályozása. Ezek után is sorra tagadja meg a kapcsolattartást. A gyámhivatal védelembe vette a gyermekemet, de azon eljárásban sem működik együtt az anya és ezért rendkívüli felülvizsgálat lett elrendelve. A kérdésem az lenne, hogy kiskorú veszélyeztetésének bűntette megvalósul-e jelen esetben és a gyámhivatalnál tudom-e kérni az ideiglenes hatályú elhelyezést?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A gyermek ideiglenes hatályú elhelyezése iránti eljárás akkor indítható meg, ha az alábbi feltételek közül legalább egy fennáll: a gyermek súlyos veszélyeztetettsége, a gyermek által tanúsított olyan magatartás, amely életét közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi, szellemi, értelmi, érzelmi fejlődésében jelentős és helyrehozhatatlan károsodást okozhat, a bíróság szülői felügyeletet megszüntető határozata, amennyiben annak hatálya a később született gyermekre is kihat, a szülő gyermekének ismeretlen személy általi örökbefogadásához való hozzájárulása, ha a gyermek felügyelet nélkül marad.
Kiskorú veszélyeztetése bűncselekményének megállapításához azonban több információra lenne szükség.