Kérdés: 2015. októberében váltunk el a férjemmel, közös megegyezéssel. Házasságunkból 1 gyermek született. A volt férjem Ausztriában dolgozik 2014 óta, ahová azóta kiköltözött, házasságban él 2 gyermekkel. Nekem is új kapcsolatom lett, Nógrád megyéből Vas megyébe költöztünk és itt is született még egy gyermek. A megegyezés szerint az apuka havi 35 ezer Forint gyerektartást fizetett és minden nagyobb költséget feleztünk, amit idén januárban megváltozott. Családi okokra hivatkozva 20 ezer Forintra csökkentette. Tavaly nyáron felmerült náluk az ötlet, hogy a közös gyermekünk után visszamenőleg megigényelné az osztrák családi pótlékot, amit majd a gyermek kapna meg tőle. Ennek tudatában (és az információk hiányában) én aláírtam nekik egy beadványt, ami csak részlegesen volt kitöltve. Még nem tudtam, hogy az osztrák jogrendszer szerint erre elváltként én lennék jogosult, nem pedig az apuka. Nyár végén kaptam az értesítést, hogy az osztrák adóhivatal elbírálta és ki is utalta a nyomtatványon leadott számlaszámra a pénzt, ami az apukáé.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Mi lenne a kérdése, mert azt nem írta meg, mivel a leírtakból több problémára is lehet következtetni….