Kérdés: Nagymamám másfél éve hunyt el, édesanyám egy évvel nagymamám előtt hunyt el, én vagyok az egyenes ági örökös. Nagymamám kb. 4 éve leköltözött a másik lányához, aki édesanyám nővére. a nagymamám által eladott ingatlant befektettétek közösen a másik lányával egy ingatlanba 70%-ban nagymamám 30%-ban a másik lánya. Az ingatlan változás előtt én, mint unoka gondoskodtam nagymamámról, amit az utolsó 4 évben felváltott a másik lánya. Nagymamám a ház eladása előtt írt végrendeletet, amiben az ingatlan egy részét rám hagyta, de ez az eladással nem érvényes. Nagymamám elhalálozása után próbáltam kivenni a részem temetés egyebek, melyet a lánya elutasított, mondván nem szükséges a corona vírus miatt, úgy is nehézkes a mozgás, majd a hagyatékin találkozunk. Vártam, majd közel egy év elteltével felhívtam a hagyatéki hivatalt, mire közölték, hogy semmilyen hagyatéki nem lesz, mert hogy az elhunytnak semmije sem volt. Magyarán kisemmiztek, mit lehet tenni ilyenkor?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A leírtak alapján csak peres eljárásban tudja érvényesíteni az igényét, ha az megalapozott. Többet kellene tudnunk a történtekről a pontosabb válasz érdekében.