Kérdés: Előző levelemben feltett kérdésemre választ kaptam, amit nagyon köszönök. Ezt most kiegészíteném egy az óta felmerült problémával. Ha a hajléktalan szülő meghal és visszautasítom a hagyatéki eljárás során az örökséget, akkor a temetési költség alól is mentesülök? Úgy tudom, hogy a visszautasítás során a saját, már megszületett kiskorú gyermekeim nevében is le kell mondanom mindenről, hogy rájuk se terhelődjön semmi. A hagyatéki tárgyaláson az erről szóló nyilatkozatot csatolnom kell. Pontosan hogyan működik ez? Létezik-e erre vonatkozóan formanyomtatvány? Illetve minden esetben van hagyatéki eljárás, akkor is, ha nincs örökség?

Válasz: Tisztelt Kérdező!  Igen, a hagyatéki eljárás során kell visszautasítania az örökséget. Megjegyzendő azonban, hogy a gyámhatóság fog ebben az esetben a gyermeke nevében eljárni. Fog kapni egy erre vonatkozó formanyomtatványt. Ha nincsen semmilyen hagyaték, akkor nem lesz hagyatéki a közjegyző előtt, de az előkészítő eljárás az önkormányzatnál meglesz.