Kérdés: Válásomkor lemondtam a közös tulajdonú lakásunk használati jogáról a feleségem javára. A tulajdon részemről (fele) nem. Mint utólag kiderült ő nem íratta át a közüzemi számlákat a szolgáltatóknál a nevére, a csekkek továbbra is a nevemre érkeztek, de ő fizette be azokat. Én külön lakást vásároltam, abban éltem, élek. Hét év után a feleségem meghalt, a volt közös tulajdonú lakás fele tulajdonát utána a három gyerekünk örökölte. Válásunk óta a három gyerek nem áll velem szóba, a haláleset után hiába kértem, se lakás, se postaláda kulcsot nem adtak nekem, így a hagyatéki tárgyaláson a tulajdonjogi bejegyzés után, eladási szándékom jelezve a szolgáltatóknál tudtam meg, hogy még mindig  a nevemre jönnek a számlák. Hogy ne legyen teher a lakáson, közel fél millió forintot kellett kifizetnem. Én úgy tudom, hogy ilyen esetben az örökösöknek kellett volna a halál után fizetniük a közüzemi számlákat. Kérdésem: jól tudom-e vagy rosszul? Kit terhel ilyen esetben a fizetési kötelezettség?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Főszabályként az örökhagyó által hagyott tartozásokért az örökösök felelnek, azonban az Ön által írt tényállás alapján ez jelen esetben sokkal összetettebb kérdés, az ügy bonyolultságára tekintettel azt javaslom, keressen fel személyesen egy ügyvédet.