Kérdés: Egy kisemmizett anya vagyok. Fiam nevére írattam a lakásom, a haszonélvezeti jogom megtartása mellett. Közös megegyezéssel eladtuk a lakást (budapesti) azzal, hogy számomra egy kisebb, ill. olcsóbb vidéki lakást vásárol hasonló tulajdonosi kondíciókkal, és a régóta fennálló banki tartozásom kifizetjük. A fentiekből gyakorlatilag annyi valósult meg, hogy vett egy vidéki romhalmazt, amit ő maga felújított és 9 hónap várakozás után beleköltözhettem, mint a fiam lakója. Kérdésem: visszakaphatom legalább a haszonélvezeti jogomat valami módon, vagy most már életem végéig kiszolgáltatottja leszek a hálátlan fiamnak?
Válasz: Tisztelt Kérdező! A fiával, mint tulajdonossal szerződésbe foglalva haszonélvezetet alapíthatnak az ingatlanon, de ehhez természetesen kell a fia együttműködése, javaslom, hogy keressen fel ügyvédet. Erre az ingatlan megvásárlásával egy időben is lett volna lehetőségük.