Kérdés: Négyemeletes, 60 lakásos társasházban a lépcsőházunkba belépve több alkalommal mintha gázszagot éreztünk volna. Nov. 14-én két munkaruhás dolgozót engedtünk be az épületbe, már azt hittük gázosok. Eon-tól voltak más ügyben, de ők is igazoltak bennünket, hogy ezt jelenteni kell. Beszóltunk, hamarosan jöttek is, és akkora volt a baj, hogy azonnal elzárták a gázcsapokat. A döbbenet, amin azóta sem tudom túl tenni magam, kiderült hogy az egyik lakó már két héttel előbb jelezte ezt a házkezelőnknek. Hogy teheti ezt meg, hogy élet- és vagyonhelyzet veszélyeztetése esetén nem intézkedik azonnal. Ön szerint mit érdemelne? 28-án e-mailen jelezte a komoly munkára kapott árajánlat után még vár több ajánlatra. Ma dec. 6-a van, még nem tudunk semmit, a főzéshez használunk gázt, elég nehéz így és hamarosan karácsony. Veszélyeztetett bennünket, és az időhúzással is nekünk nehezített be az időjárás, és az ünnepek közeledte miatt is. Megérdemelne valamiféle fegyelmezést Ön szerint?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Irreleváns, hogy álláspontunk szerint mit érdemelne. Javaslom, először békés úton próbálják rendezni a helyzetet, megsürgetve a gázprobléma elhárítását, amennyiben nem vezet eredményre, érdemes lehet a további lépésekről elgondolkodni (feljelentés, közös képviselő váltása stb.).