Kérdés: Apukám együtt élt egy hölggyel az elmúlt 27 évben, nem voltak házasok, sem bejegyzett élettársi viszonyban. Nem egy lakásban éltek, de ugyanabban a házban, a hölgy lakásában töltötték a nappalokat, míg apukáméban aludtak. Velem édesapám csak 18 éves koromban vette fel a kapcsolatot, így lakására sosem hívott, tehát ott haláláig nem jártam, de tartottuk a kapcsolatot. Halála után a hölgy minden hivatalos ügyet és dokumentumot magához vett, engem kizárt az egészből, a lakáskulcsokat csak két hónappal később volt hajlandó átadni. A temetést ő intézte, beleszólásom nem volt, a hamvakat is magánál tartja. A lakás ki lett fosztva. Háztartási gépek nincsenek, hűtő, mosógép, nagy értékű elektronikai eszközök, mint egy laptop, amit én segítettem beüzemelni, azt mondja, hogy közös volt, illetve nem volt. Halála után felvette 1 havi nyugdíját. Most hitelezői igényt nyújtott be a temetésre. Ezt visszautasíthatom-e az elvitt értékekre hivatkozva? Illetve per nélkül kötelezhetnek-e fizetésre?
Válasz: Tisztelt Kérdező! Visszautasíthatja, de attól még mint örökösnek, majd Önnek kell megfizetnie. Az ingóságok elvitelét nem fogja tudni bizonyítani, így felesleges a per indítása.