Kérdés: Sok éve görgetek túlórákat, jelenleg kb. 180-at. Ennek oka, hogy részemre a túlórák nem kerültek kifizetésre, teljeskörűen szabadidőben való megváltására sem volt lehetőségem. Ezek a túlórák szinte kizárólag az ellenőrzések – hétvégi, éjszakai, hivatalin túli – során keletkeztek, mert egyéb eseteket nem szabad megjeleníteni. Volt olyan kötelező ellenőrzés, ami napi 14 órát vett igénybe. Osztályvezetői beosztásom alatt – közel 2 év – munkaköri leírással nem rendelkeztem. Ez azért is érdekes, mert abban lenne meghatározva a munkaidőm, amely alapvetően 07:30-16:00-ig tartott, de a vezetői értekezletrendszer miatt, mindig korábban bent kellett lennem, hogy felkészüljek, információkat gyűjtsek. A tárgyévi szabadságomból kb. 20 napot általában átvittem a következő évre, idei évben is így történt, még mindig van kb. 10 nap. Ennek ellenére most azt várják el tőlem, hogy helyettesítsek alacsonyabb beosztásban lévőket is, szintén ki nem fizetendő túlórában. Mit tehetnék?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Azt javaslom, próbáljon meg megállapodni a munkáltatóval. Amennyiben nem sikerül megegyezniük, bírósághoz fordulhat. Arra figyeljen, hogy 3 év alatt évülnek el a munkajogi követelések.

www.jogomvan.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket (cookies) használ ahhoz, hogy a weboldal megfelelően működjön, továbbá az oldalt felkereső látogatók számára a legjobb felhasználói élményt lehessen biztosítani. A sütikben elmentett információk a weboldalt felkereső látogatók böngészőjében kerül tárolásra, és olyan adatokat tartalmaznak amelyeknek segítségével felismerhetjük, ha a weboldalra visszalátogat, vagy segít abban, hogy a weboldal melyik oldalait látogatja a felhasználó a leggyakrabban, mik a legérdekesebbek számára, melyik részek a legjobban használhatóak.

A felhasználó a bal oldali rész fülein keresztül a süti beállításokat részletesen be tudja állítani.