Kérdés: Férjemmel 3 évig külön éltünk. Ez idő alatt egy faluprogram keretében ingyen telekhez jutott az élettársával (nem bejegyzett) közösen. A férjem végül hazaköltözött hozzám, de a telek a kettejük nevén maradt. Majd később, a tudtom nélkül, a hátam mögött építkezésbe kezdtek. Ez még nagyon az elején jár, az alapok készültek el. De már ez is nagy beruházás volt, hiszen tervek készültek és az alap sem kevés összeg. De most válunk. Szeretném megkérdezni, hogy van-e részem ebben az ingatlanban, mivel ez a házasságunk alatt szerzett vagyon. Van esetleg lehetőségem tulajdonjogot bejegyeztetni erre az ingatlanra?
Válasz: Tisztelt Kérdező! A házassági életközösség időtartama alatt házastársi vagyonközösség (törvényes vagyonjogi rendszer) áll fenn a házastársak között. Házastársi vagyonközösség esetén a házastársak közös vagyonába tartoznak azok a vagyontárgyak, amelyeket a házastársak a vagyonközösség fennállása alatt együtt vagy külön szereznek. Az életközösség átmeneti megszakadása a törvényes vagyonjogi rendszer folyamatosságát nem érinti, kivéve, ha a felek között vagyonmegosztásra került sor.