Kérdés: Egy fél ikerház volt a mi tulajdonunk, amit tavaly eladtunk, de most derült ki számunkra, hogy csak a felépítményt adtuk el, mert a telek még a mi nevünkön van. Ikerfelünk az évek alatt kétszer is gazdát cserélt, de még az első, eredeti tulajok szerepelnek a telek tulajdoni lapján. Az ikerházak egy telken állnak xxxx/4 helyrajzi számú telken, melynek négy tulajdonosa van 1/4 arányban. A lakóépületek lakásként vannak bejegyezve külön számon xxxx/4/A/1 és xxxx/4/A/2. Mi eladtuk a lakást, arról a hitelt és a szocpolt is töröltettük, de a telek, mint kiderült a nevünkön van. Szerencsére arra sem az állam, sem a bank nem jegyzett be semmit annak idején. Miként tudjuk utólag eladni a telekrészt és ez milyen anyagi ráfordítást igényelne az eladó és a vevő részéről? Gondolom össze kellett volna vezettetni a kettőt a földhivatalban, de tudtunkkal ez a földhivatal hatásköre lett volna.

Válasz: Tisztelt Kérdező!  Ez esetben javaslom, hogy az összes e témában született dokumentum birtokában forduljanak ügyvédhez, a probléma mielőbbi orvoslása érdekében, hiszen ennek a korábbi adásvételnél már ki kellett volna derülnie. A jogügylethez egyébként is szükséges az ügyvédi közreműködés.