Kérdés: Szerettünk volna venni egy házat, és az adásvételinél derült ki, hogy az ingatlanban vályog is van, és mi az elején jeleztük, hogy téglaépítésű házat keresünk. Az adásvételi napján az energetikai tanúsítványban láttuk, hogy vályog is van benne és ott rákérdeztünk, hogy eddig ezt nem mondták, gyorsan az ingatlanos átvette a szót és azt mondta, hogy csak a fürdő hátsó fala van vályogból, mi ezt elhittük, aláírtuk a szerződést, mivel egy falat le tudunk bontani és téglából újra építeni. Viszont rá pár napra kimentünk a házhoz lemérni az adatokat és kiderült, hogy az egész ház vályogból van, kivéve az utólagosan hozzá épített konyha. Azonnal jeleztük, hogy nem szeretnénk megvenni, mert átvertek minket, a tulajok is lapítottak. Náluk van a foglalónk és a foglalón felüli első részlet. Küldtünk nekik egy elállási nyilatkozatot levélben, amiben kértük, hogy utalják vissza a pénzüket, mivel ők nem tájékoztattak minket. Ebben az esetben van esélyünk minden pénzt vissza- kapni?
Válasz: Tisztelt Kérdező! Igen, szerződésszegés okán lehetőségük van visszakövetelni a teljes összeget. Amennyiben pedig a szerződésszegés következtében kár is érte önöket, akkor követelhetik a kárnak a megtérítését is.