Kérdés: Ez év februárjában 1/6-od arányban megörököltem apai nagynéném után egy lakóingatlant, az 5/6 rész másik apai nagynénémé lett. Viták voltak az örökséggel, ezért nem is tartjuk a kapcsolatot, pedig egy helyen élünk. Nemrég jutott tudomásomra, hogy egy másik apai nagynéném, aki addig ebben az adott ingatlanban lakott (mivel megígérte az örökhagyónak, hogy vigyáz addig rá, míg a hagyaték lezajlik), eladta a házát a városban és véglegesen beköltözött ide az én tudtom nélkül, a másik tulajdonos tudtával. Én azt hittem, hogy eladásra kerül a ház, de helyette, amit ez a másik nagynéném eladott, annak a vételára ment a másik tulajdonoshoz. Eleve tudtam, hogy attól a nagynénémtől egy forintot sem fogok látni, így nem lepett meg. Milyen lehetőségeim vannak, hogy ha nem szeretném, hogy ő ott lakjon? Vagy lakhat felőlem, de akkor kárpótoljanak valamilyen módon. Szépen megkerülve a hátam mögött intéztek mindent. Nem tudom, mennyi jogom van az 1/6-d tulajdonrésszel?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Amennyiben nem tudnak megegyezni, azt javaslom forduljon a bírósághoz közös tulajdon megszüntetése okán, mely eljárásban tudja érvényesíteni a többlethasználat iránti igényét is.