Kérdés: Az Intrum kft-től kaptunk ez év januárjában egy fizetési felszólítást, mely után rögtön kerestük őket telefonon, hiszen nem tudtunk semmi tartozásról. Emiatt kikértük tőlük a tartozásra vonatkozó állítólagos szerződéseket, illetve információhoz is akartunk jutni. Az ügyfélszolgálat tájékoztatott, hogy felfüggesztik az ügyet, amíg a papírokat be nem szerzik. Ennek már több, mint fél éve, azóta telefonos keresésnél jönnek a sablon “még folyamatban van a kikérés” szöveggel. Tájékoztatást azóta se kaptunk, azonban 2021.06.30-án kaptunk egy fizetési felszólítást, ahol a fizetési határidő 2021.06.29. A levélen postai pecsét nincs, semmi érdemi információt közlő dolog, hogy mikor is került postára a levelünk. Persze ebben az összeg többszörösét kérik. Ilyen esetben mit tehetünk?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Nem biztos, hogy emiatt idegeskedni kell……Abban az esetben, ha a cég közjegyzőhöz fordul, és fizetési meghagyást küld, 15 napon belül ellentmondással élhetnek, így majd a cégnek kell bizonyítania a tartozás fennállását.