Kérdés: Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a páromat 8 hónapra eltiltották a járművezetéstől. Ez az ítélet már jogerőre volt emelkedve, de még hivatalos határozatot nem kapott a jogosítvány leadásáról. Szombat délután igazoltatás után 72 órára őrizetbe vették, viszont a hivatalos határozatot csak ma (azaz csütörtökön) kapott. Így jogtalanul hurcolták és alázták meg. Érdemes lenne ezzel komolyabban foglalkozni és kártérítést követelni?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Ha egy ítélet jogerős, az azt jelenti, hogy végre kell hajtani. Erről az ítélet kihirdetése okán tudnia kellett, még akkor is, ha nem kapta meg akkor nyomtatva.