Kérdés: Ózdi lakos vagyok, aki közmunkabérből oldotta meg a megélhetését. 2016. januárban volt a válóperem. 3 kiskorú gyermekem teljes felügyeleti jogát átadtam az anyjuknak, mondván jobb helyük van nála, mert az új barátjával jobb megélhetést tudnak biztosítani nekik. Mivel ott két kereset volt, míg én egyedülálló voltam. Fél évig együtt voltunk még a közös házban a gyerekekkel együtt. Majd elköltözött Pápára a gyerekekkel a párjához. 2 hónap után 3 kiskorú gyermekemből 2 kiskorú gyermekem visszaszökött hozzám Ózdra. Azóta én nevelem őket. Majd közös megegyezéssel megállapodtunk, hogy mivel nálam van két gyerek és nála egy, ezért nem kell küldenem gyerektartást. Közben az egyik kiskorú gyermekem, aki nálam volt nagykorúvá vált 2018-ban. Így már csak egy kiskorú gyermek volt, akit iskoláztattam és neveltem. 2018.11. hóban a fiam visszament az anyjához, majd ismételten visszajött hozzám. 2019. januártól ismételten én gondoskodok róla. Ezt a családtagok is tudják. Erre feljelentett gyerektartás nem fizetése miatt.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Nem tett fel kérdést, így nem tudom, hogy mit szeretne megtudni. Ha a gyermektartás fizetési kötelezettségéről lenne szó és bírósági peres eljárásban állapították meg az Ön fizetési kötelezettségét, akkor fizetnie kell egészen addig, amíg a bíróság nem változtatja meg a végzését, még akkor is, ha a gyermekek Önnél vannak.