Kérdés: Milyen lehetőségem van megreklamálni egy tartozást? Követett-e el a cég az alább leírtak során jogszabálysértést, amire hivatkozhatok? 3 éve épült a társasház, ahol a lakásom található. Tavaly kiderült, hogy nem volt átírva a társasház fővízmérője a társasházra. Miután az átírás megtörtént, minden lakástulajdonos mellékvízmérős szerződését “lenullázták” és “újraindították”. Ekkor vissza kellett volna kapnom elmúlt években befizetett összegeket, majd újra befizetnem azt. Ehelyett úgy állították ki számomra a számlát januárban, hogy csak részleges visszautalást kaptam. 01.21-én belekezdtem egy hosszas levelezésbe a szolgáltatóval, amelynek során egyébként túllépték a válaszadásra adott határidőt. Végül 04.28-án visszautalták számomra az általam korábban befizetetteket. Viszont még az utalást megelőzően (04.27-én) elindították felém a behajtási eljárást és levontak a befizetésemből jogi díjra kb. 20.000 Ft-ot, amelyet most követelnek rajtam.

Válasz: Tisztelt Kérdező! Érdemi válasz csak a dokumentumok pontos ismeretében lehetséges. Javaslom, hogy az ügy komplexitására való tekintettel az ügyben keletkezett minden dokumentum birtokában forduljon személyesen is ügyvédhez.