Kérdés: A közvetlen szomszédom új kerítést épített. A kerítés és az ablakom közti távolság kettő méter. Az új kerítés zárt lemez, 2,10 méter magas. Ezzel az ablakomon jelentősen csökkent a természetes fény beáramlása, 85 cm árnyékolás lett az ablaknál. Ez azért is lényeges, mert csak ez az egy ablak van ezen a szobán és állandóan égetni kell a villanyt. Most előtetőt is akar építeni. Ezzel így teljesen elveszi a fényt, beárnyékol. A legközelebbi építésügyi hatóság azt mondták, hogy az oldalfaltól kettő méterre építhet csak. Kértük a szomszédot, hogy úgy építsen, hogy ne árnyékoljon jobban be minket. Sajnos nem lehet vele beszélni. Azt mondta, hogy azt csinál, amit akar. Valóban így van ez?

Válasz: Tisztelt Kérdező! A jogszabályok szerint a ház és a kerítés között meg kell lennie a megfelelő távolságnak. A helyi jegyzőhöz tud fordulni birtokvédelemért, ez a leggyorsabb, illetve peres eljárásokat is tud kezdeményezni.