Kérdés: Állásfoglalását kérem a következő ügyben. Egy márciusi utazásunkat lemondta az iroda a vírus miatt, helyette felajánlott egy cserét, amit elfogadtunk szeptemberre, de ez az utazás sem jött létre a 472/2017.sz. korm.rendelet értelmében. Az út helyett utalványt ajánlottak, de mi a teljes összeg visszatérítését kértük. Először jóváhagyták, majd később megtagadták a fizetést, ezért a Fogy.védelemhez fordultunk. A Fogy.védelem szerint is a díjat vissza kell téríteni, viszont nem hoztak határozatot, mert “egyedi szerződéses jogviszonyból eredő jogvita eldöntése nem hatósági ügy”. Helyette javasolják a Békéltető Testületet, vagy a bírósági utat. Elolvastam: a Békéltető Testület hozhat határozatot, ha ezt az iroda elfogadja, de ha nem fogadja el ajánlás jellegű határozatot hoznak. Ennek nem teljesítése esetén a Békéltető Testület értesíti a Fogy.védelmet, ahonnan már egyszer elutasítottak! Jogos, hogy a Fogy. védelem nem hozott határozatot? Nem tudom mi tévők legyünk!

Válasz: Tisztelt Kérdező! A megjelent kormányrendelet alapján az utazási iroda felajánlhatja az utalványt, azonban ezt nem kötelesek elfogadni, ebben az esetben a pénz pedig visszajár. Amennyiben, a Békéltető Testület eljárása nem vezet eredményre azt javaslom forduljanak az illetékes bírósághoz, mivel a Fogyasztóvédelem nem köteles határozatot hozni a fent említett esetben.