Kérdés: 2013. július óta tartósan külföldön élek, én is és feleségem is már egy másik kapcsolatban élünk 2015 óta. Még 2008-ban felvettünk egy svájci frank alapú bankhitelt a közös tulajdonunkban lévő ingatlanra, amelyet a feleségemmel történt szóbeli megegyezés alapján én fizetek. (Jelenlegi magyarországi lakcímem az ingatlanunk címe, ahol most a feleségem lakik párjával.) Megegyezésünk szerint feleségemnek kellene fizetnie a közüzemi díjakat. Mint kiderült egy végrehajtási értesítőből, feleségem nem fizette, vagy nem bírta fizetni a havi közüzemi díjakat, sőt más végrehajtók is megtalálták régebbi telefonszolgáltatók követelésével, melyek a 2013. utáni időszakra vonatkoznak. A végrehajtók az én nevemre is kiküldték a követelésüket a magyarországi címemre, mivel a házassági kötelék miatt állításuk szerint egyetemleges felelősségem áll fenn a tartozás visszafizetésében. Kérdésem, hogy a Különélési Jogi nyilatkozat megoldást jelent-e a végrehajtói követelés ellen?

Válasz: Tisztelt Kérdező! Nem. Habár megjegyzem, hogy az egyetemleges felelősség nincsen megállapítva bíróság által, így a végrehajtó nem járhat el. De szerintem nem is ez van a háttérben, hanem kaphatott ezekben az ügyekben erre a címére FMH-t, amit nem vett át, nem tud róla és azok emelkedtek jogerőre. A leírtak szerint a végrehajtók nem járnak el.